Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Bunkó vagyok? Mit csináljak most?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Bunkó vagyok? Mit csináljak most?

Figyelt kérdés

Pocsék a munkám, stresszes is, nagyon kimerültem. Ma 12 órát voltam bent. Amikor hazajöttem, a párom aranyosan fogadott, ölelgetett, stb. Pedig utálja a munkám, hónapok óta mondogatja, hogy mondjak fel, mert már elege van abból, hogy mindig ki vagyok borulva. Meg fáradt.

Leültem az ágyra a laptop elé vacsorázni, odajött megölelni, de a lábamnál volt a tányér meg a laptop is, mondtam hogy vigyázzon vele. Elkezdte a mellem közé fúrni a fejét, amit amúgy imádok, de most nem esett jól. Szóltam, hogy nyomja a szegycsontom. Kétszer is. Oké, talán kissé ingerültebben.

Erre otthagyott, és amikor befejeztem az evést, szó nélkül megágyazott és lefeküdt. Odamentem puszit adni, semmi reakció, kérdeztem, hogy haragszik-e rám, csak morgott egyet, hogy nem és elfordult.

Aztán csörgött a telefonom, beszaladtam lelőni. Minden este csörög, hogy ne felejtsem el a tabit bevenni, eddig nem volt gond vele. Most erre is kiakadt.

Mit tegyek, hogy engeszteljem ki? :(


2013. nov. 14. 22:16
 1/9 anonim ***** válasza:
van egy jó ötletem, ha nem zavar, hogy a szádba kell venni hozzá a péniszét
2013. nov. 14. 22:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
Szex.
2013. nov. 14. 22:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 A kérdező kommentje:
Szerintem azt akart, én meg bunkón ellöktem. Most már nem akarom felébreszteni, hajnalban kel. De nem is úgy tűnt, mint aki ezek után vevő lenne rá :(
2013. nov. 14. 22:22
 4/9 anonim ***** válasza:
Ha egész nap dolgoztál, miért a laptop előtt vacsorázol?
2013. nov. 14. 22:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 A kérdező kommentje:
Mert munka közben nem jutok nethez, így vacsora közben gondoltam, átnézem az íméljeim, meg kicsit netezgetek, hogy lenyugodjak. Sajnos a főnökeim, amióta felvetettem, hogy lehet hogy inkább ki kéne lépnem, sportot űznek abból, hogy kikészítsenek, és elég profin csinálják.
2013. nov. 14. 22:30
 6/9 anonim ***** válasza:

Tabit vedd be, tegyél a hűtőajtóra egy cetlit, hogy:

:(

Ne haragudj

Aztán feküdj mellé, nyomd hozzá a melled, és hagyd aludni, ha nem ébred fel.

2013. nov. 14. 22:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:

Ez jó ötlet!

Amúgy bárkivel előfordul, hogy túl sok volt a stressz a munkahelyén és ez otthon csapódik le.

Bújj hozzá! :)

2013. nov. 14. 22:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 A kérdező kommentje:

Mindenképpen odabújok, csak azt nem fogja érzékelni, mert nagyon mélyen alszik :)

Azt hiszem, attól félek, hogy a kapcsolatunk rá fog menni erre a munkára. Ezt mondtam is neki, olyasmit, hogy félek, hogy ha valami miatt egyszer elege lesz, az ez lesz, és igazából nem kaptam rá megnyugtató választ. Lehet, hogy már most elege van :(

2013. nov. 14. 22:41
 9/9 anonim ***** válasza:
fejlemény? megbeszéltétek?
2013. nov. 15. 01:14
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!