Létezik olyan, hogy 21 évesen valakit annyira szerettünk, hogy soha nem tudunk túl lépni rajta?

Nagyon mély és erős depresszióban voltam, mára már elgyengült valamennyire hála istennek, csak elég gyakran jut eszembe, ha elalszom, ha felkelek, stb.... És ha felkelek elég rosszul indul a napom olyankor :( ... Szeretnék elszakadni tőle de nem megy még mindig... Szeretnék egy olyan jót találni magamnak mint ő, és nem csak egy ilyen laza semmit nem érő kapcsolatban lenni, akit kitudja mikor fogok kidobni, mert csak púp a hátamon és semmi más...

Nem akarok én semmit, csak hagyjon békén a gondolat, had érezzem azt hogy sohasem létezett ő, és kész..... Ha meg tudná hogy még mindig miatta szomorkodom, szánalmasan tekintene rám...

Hogy mi fogott meg benne? Egyszerűen csodálatos élőlény! Iszonyatosan jó fej, kedves, gyönyörű, folyton azt akarta hogy nekem jó legyen, természetesen én is neki. Mindig sütött főzött jó dolgokat nekem mikor hozzá mentem, nagyon jó volt az ágyban is és oda adó.... Imádtam a gyönyörű testét, a haját, a szemeit, a bőrét, mindenét... Meg tudtam volna enni.... Mindig számíthattam rá, mindenben mellettem állt, ez egyszerűen le írhatatlan, de tényleg... Képtelenség leírni, annyira csodálatos egy személyiség... Nekem sosem volt szerető családom mint neki, és ezt is csodáltam bennük, és nagyon jó érzés is volt hogy "befogadtak" ... Tényleg nem lehet találni szavakat arra, hogy ő mennyire tökéletes és hibátlan volt... Nagyon sokat veszekedtünk és ezért lett sajnos vége... Túlságosan is szerettük egymást, és nem bírtunk magunkkal, teljesen megbolondultunk. Szűz volt mikor összejöttünk, és ezt is csodáltam benne... Száz és ezer udvarlója volt életében, olyan csodálatosan szép volt, és még is egy senkivel volt, mint velem... Sajnálom, tényleg nem tudom leírni... Bár csak leírhatnám azt a gyönyört és elvakultságot, amit érzek iránta... Vissza szeretném tekerni az időt, és mindent helyre hozni... Bár csak...