Sokszor unom a kapcsolataimat, ez miért lehet ill. nálatok hogy van ez?

Ne gondoljátok, hogy állandóan váltogatom a pasikat, hogy tiszta legyen a helyzet, leírom tömören az eddigieket:

még az első komoly kapcsolatom előtt sok mindenkivel randizgattam, de ezt unalmasnak tartottam, mert mindenféle erőfeszítés nélkül bárki a "tenyeremből evett". Aztán beleszerettem az akkori barátomba, vele 4 évig együtt voltunk, tényleg nagyon szerettem őt, de mégis sokszor untam a dolgot. Szakítottam vele, ezt ismét ismerkedési hullám követte, de rájöttem újra, hogy ez nem az én műfajom, csak azért esik jól az érdeklődés, mert növeli az egomat és ennyi. Meg alapvetően szeretek új embereket megismerni. Utána összejöttem egy sráccal, az a kapcsolat 4 hónapig tartott, és már előtte is problémásan mentek a dolgok... aztán ismét ismerkedési fázis, majd összejöttem a mostani barátommal, aki minden téren tökéletes. :) Még a legtitkosabb vágyaimnak is megfelel, olyan ember, aki mellett igazán önmagam lehetek, és ez olyan igazi, önfeledt, boldog szerelem. De néha mégis azt érzem, hogy épp nincs kedvem találkozni. (Vele kicsit több, mint egy éve tart egyébként a dolog),

Az egyébként, hogy "unom" a kapcsolatot, nem azt jelenti, hogy mást akarnék, mert ez egyáltalán nem így van, sőt, meglepően hidegen hagynak más férfiak, éveken át is, nagyon kevés ember az, aki engem igazán meg tud fogni. Szóval nem más férfire vágyom, és nem az hiányzik, hogy úgymond kiéljem magam.

Viszont mindig kell valami izgalom, valami szokatlan, és általában ez működik is, a barátom bármire nyitott, de örökké nem lehet így élni... mi lesz így velem, ilyen hozzáállással?

Másoknál hogy van ez?