Közös jövő - gyerek nélkül?

Szia!

Én vagyok a 8-as válaszoló.

A saját tapasztalatom az, hogy volt egy 12 évig tartó kapcsolatom, ahol én eleinte még nem szerettem volna gyereket, mert nagyon fiatal voltam és cseppnyi felelősségérzetem sem volt, borzasztóan féltem. Aztán az évek múltával egyre inkább foglalkoztatott az anyaság kérdése és ezt csak erősítette a környezetemben lévő barátnők egymás után következő anyává válása. Az akkori párom szeretett volna gyereket, de tudtam, hogy nem lenne alkalmas apának, mert velem is nagyon goromba és agresszív volt, így elképzeltem, mit tenne a gyerekünkkel és nem vállaltam ekkora terhet. Aztán pont az agresszivitása miatt elhagytam. Két évvel rá megismertem a jelenlegi páromat, aki szeretne ugyan gyereket, de valahol még ő is gyerek. Őt annyira szeretem, hogy bármit megtennék érte, illetve majdnem bármit. Ugyanis ha pár hónapon belül nem kerül komolyabban szóba köztünk ez a kérdés, őt is el fogom hagyni. Az anyaságra egyre erősebb késztetést érzek és ez olyan dolog, amiről tudom, hogy sosem fogok tudni lemondani senki kedvéért sem. Nem fogok egy életet leélni mások döntése alapján úgy, hogy közben az én vágyaimat háttérbe szorítom. Akkor hiába is szeretek valakit, végül mégis boldogtalan életem lesz mellette. Azt javaslom, tényleg jól gondold ezt át. Ideig-óráig nyugtatgatja magát az ember azzal, hogy "dehát annyira szeretem", de ez sajnos kevés, a vágyaid mindig foglalkoztatni fognak, még ha most nem is érzed még annyira.

Nekem is volt elvált férfi a párom (nem miattam váltak, jóval később kerültem képbe). Neki már volt gyereke és meg is mondta, hogy nem akar többet. De akkor pont úgy éreztem, mint te. Az egész még nem volt annyira de annyira fontos. Később viszont igen, mert én mindig csak úgy tudtam elképzelni az életemet, hogy lesznek gyerekeink. A vége szakítás lett, mert én nem vagyok az a tipus, aki akarata ellenére lőcsölt volna rá egy gyereket.

Aztán mástól lettek, elváltunk, de nem bántam meg.

"Igazándiból arra lennék kíváncsi, hogy akarhat-e úgy egy férfi egy nőtől komoly kapcsolatot, (holtomiglan-holtodiglan), hogy a gyerekvállalásnak a gondolatától is ennyire elzárkózik. "

Igen. Most még szülhetnék, de már van két gyerekem, nekem nem kell több. Élvezem, hogy nagyok, jó velük lenni, nem kell félni, hogy hisztiznek vagy bepisilnek. Akivel most vagyok, azzal el tudom képzelni, hogy együtt maradjunk, de a közös gyerek gondolatát teljesen elutasítom. Szerencsére ő is, mivel szintén elvált és van gyereke.

Ő már letudta az életének a szaporodás részét, van utóda, az már nem cél, hogy legyen még. Attól még nagyon szerethet, veled is akarhat maradni örökre, de a bőgős-hányós kisbabás részből már nem kér.

"meggyőződése, hogy neki a gyerekek vágták tönkre a házasságát, hogy a felesége csak anya lett, megszűnt nő és társ lenni."

Láttam már ilyet, lehet is benne valami, de az is kérdés, hogy mit tett ő, hogy a feleség ne csak egy pelenkázó-takarító-házicseléd robotnak érezze magát? Sok olyat is láttam, hogy a nő igyekezne, de a férfinak szűnt meg a feleség társnak lenni, csak a gyerekei anyja lett, akit eltartott és ezért elvárta, hogy álljon haptákba és szolgálja ki.

Szóval nem olyan egyértelmű ez az egész és nem mindig az a hibás, akit annak kiáltanak ki (persze az is lehet)... továbbá nem minden feleség lesz CSAK anya, ha a társa is segít neki, akkor a kapcsolatuk működhet.

Nem a gyerekek vágták tönkre a kapcsolatot, hanem a feleség és a férj közösen, hogy nem tudták kezelni az új élethelyzetet amibe kerültek.

Fúúúú hát ilyen kérdést meg se hallottam!!!!!

vállald a felelöséget!