Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Hogy lépjek túl ezen a fiún,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogy lépjek túl ezen a fiún, ha még mindig nagyon kötődök hozzá?

Figyelt kérdés

Először is, remélem, hogy jó helyre írom a kérdésemet.

Másodszor pedig, légyszi ne nevessetek ki, hogy mekkora hülye vagyok, hogy ilyen történt!


Szóval, tavaly januárban nagyon unatkoztam és rátaláltam a chatroulette-re, ahol megismerkedtem egy fiúval. (Aki normális volt és nem azt a testrészét mutogatta). Ő Barcelonában él.

Bejelöltük egymást facebook-on, néha beszélgettünk. Aztán egyre többet és többet beszéltünk. Körülbelül két hónap múlva már minden nap cseteltünk vagy skype-oztunk.

Úgy volt, hogy idén nyáron meglátogat, de valami közbejött neki (ez most nem lényeges), de megígérte, hogy jövő nyáron meglátogat. Mindig mondta, hogy szeret és én is nagyon szerettem/szeretem. Már el is kezdett a kedvemért magyarul tanulni. Megbeszéltük, hogy majd melyik hotelben szálljon meg és hogy majd hova menjünk, miket nézzünk meg a városomban, stb...

De szeptemberben elkezdett egy lánnyal találkozgatni. Azt mondta, hogy ha bármi is lenne köztük, attól még ő szeretné, ha a mi kapcsolatunk nem változna. Ettől én nagyon begurultam, mert tiszteletlenségnek találtam a másik lánnyal szemben. Egyébként azt is mondta, hogy ha én ott lennék, akkor rá se nézne más lányokra, de neki szükségletei vannak...

Azóta nem igen beszéltünk, néhányszor írtam neki (Egészen pontosan háromszor. Egyszer novemberben, egyszer decemberben és egyszer most kedden.) Olyankor jól elbeszélgettünk, de mindig az lett a vége, hogy egyszer csak nem írt vissza. Pedig nem csak egy mosolygós fejet írtam, szóval lett volna mit válaszolnia.

Legutoljára csütörtökön beszéltünk, ugyanezt csinálta. Pedig nem írtam semmi rosszat. Ezt vegyem úgy, hogy a részéről végleg ennyi volt? Ő már rég túl tette magát rajtam, igaz?? :( Én így gondolom, de mégis, szerdán, amikor beszélgettünk sweetheart-nak meg hottie-nak nevezett, meg bókolt is. Azt is mondta, hogy még ennyi idő után is érez köztünk valami "szexuális vonzalmat", amit ő nem bán. Akkor most mi van? Szerintetek van esély arra, hogy valaha találkozzunk? Vagy, hogy egyáltalán barátok maradjunk? Azt sem tudom, hogy most együtt van-e azzal a lánnyal, vagy hogy végül összejöttek-e valaha is egyáltalán. Ő 18 éves egyetemista, én pedig 16 éves vagyok. Most biztos azt mondjátok, hogy naiv vagyok, de én még sosem voltam szerelmes, sosem volt barátom, most meg nem tudom mit érzek, nagyon össze vagyok zavarodva! Ő tényleg nagyon megértett engem, ami pedig nem sok emberről mondható el.

Szerintetek mit tegyek? Írjak neki újra? Vagy felejtsem el? Talán az lenne a legjobb. De hogyan? Ti mit tanácsoltok?


Köszi, hogy végigolvastátok!



2014. febr. 9. 19:58
 1/4 anonim ***** válasza:
Igazán nincs mit! Rövidítsd le és elolvasom.
2014. febr. 9. 19:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:

Legyél már felnőttebb. Fél éve cseteltek, sose láttátok egymást, most miért követelőzöl ismeretlenül?


Az a normális h ő becsajozott. Te is pasizz be.

2014. febr. 9. 20:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 A kérdező kommentje:
Jól van, na, meg ne egyél, második! :)
2014. febr. 9. 20:02
 4/4 anonim ***** válasza:

Pedig a másodiknak igaza van...


Lehet egy virtuális kapcsolat izgalmas, de az igazit soha nem pótolhatja.. az embernek szüksége van ölelésre, csókra, szexre...ezt virtuálisan nem kaphatod meg.


Csak akkor írj neki, ha el tudod fogadni, hogy már nem a tiéd, és barátként tudod kezelni!


Keress egy hús-vér fiút magad mellé, és akkor észrevétlenül túljutsz rajta! ;)

2014. febr. 9. 20:09
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!