Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ebből kialakulhat szerelem?

Figyelt kérdés
Olyan sztorikat várok főképp akivel már megtörtént hasonló dolog!Vagyis hogy egy lánnyal úgy jöttetek össze, hogy előtte barátok voltatok.Mondom a konkrétumokat.Májusban ismertem meg a lányt!Kint volt 2 hónapot Kanadában,és interneten tartottuk a kapcsolatot!Hazajött taliztunk.Után elkezdődött a suli, és én elmondtam neki h többet érzek iránta, ő azt mondta h várjunk még majd kialakul, nemrég szakított a pasijával.1 hónap múlva visszatértünk a dologra, de azt mondta h nem akar velem járni, mert nem érez irántam semmit.Utána viszont beleestem(??) abba, hogy nagyon jó barátok lettünk, szinte mindent elmond nekem.1 héttel ezelőttig minden szép volt,sokat voltunk együtt, sokat voltam nála,telefonon beszéltünk sokat.1 órát min. Aztán mostanában annyira furcsa lett.Mintha kerülne engem.Felhívtam telóón, és megbeszéltem vele amiből megint csak 1 óra beszélgetés lesz.Azt mondta h engem kedvel mint barát,de én ezt élőben nem érzem. Viszont mondta, hogy találkozhatunk suli után esetleg hétvégén.De semmit nem akar.Én mondtam neki, és magammal is megpróbáltam elhitetni, h én sem vagyok már szerelmes de ez nem megy.Annyi közös élményünk van, hogy ez nem megy.Olyan írjon aki volt már hasonló helyzetben vagyis h a csaj azt mondta h nem akarja, mert nem szerelmes, aztán mégis összejöttek később.Persze más véleményt is elfogadok.
2009. dec. 11. 19:15
 1/3 anonim ***** válasza:

Én ugyanígy vagyok annyi különbséggel, hogy én vagyok a csaj. Összejött a srác most egy csajjal, de szét akarom szedni őket...megmondom a srácnak, hogy én szeretem...aztán lesz ami lesz...:S


Ja még annyi,hogy nálunk élőben sincs semmi gond.

2009. dec. 11. 19:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:

én pont így vagyok, barátságban vagyok vele de épp ebbe a pillben írnék rá msnen ha visszair h elhivjam valahova :D

izgulok,nehogy elszurjam, és remélem lesz majd nagy láw, az én oldalamrol már beleestem mint vak a gödörbe :) vagy elmerültem a kád forró vizbe vagy akármi :D szóval én most próbálom 17f ->16l

2009. dec. 11. 22:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
ááh baráttal nem kezdenék nekem az olyan hátba szuros v nem is tudom minek jönne le. De vannak akik barátok de mindig is tudták h több van közöttük.
2009. dec. 11. 22:39
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!