Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Csinos, jóképű, intelligens,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Csinos, jóképű, intelligens, művelt, vonzó, bizalmatlan 28 éves pasi, akinek még sosem volt kapcsolata, mikor adja be végre a derekát?

Figyelt kérdés

28 évesen még nem volt egy komoly kapcsolata sem, mert elmondása szerint betegesen fél a párkapcsolattól, attól hogy csak kihasználják, átverik.


Hosszasan beszélgettem vele, és azt mondta, hogy amíg fiatalabb volt, nem volt semmije (nagyon szegény családból származott). Kinevették, kiközösítették az iskolában, mert nem adatott meg neki olyan lehetőség sem, mint ami egy átlagembernek megadathatott. Gyerekkorában sokat nélkülözött, apukája korán meghalt, anyukája pedig lebetegedett. Úgy nézett ki, hogy nagyon keserű sors fog rá várni a jövőben.


Emiatt egy lány sem akart vele még összeismerkedni sem. Aztán később önerőből felküzdötte magát, tanult, kijárta az egyetemet, összeszedte magát, nagyon jól fizető állása lett, megjelenésben és egzisztenciában is sokat fejlődött, amolyan igazi macsós-borostás-napszemüveges külsejű hapsi lett belőle, aki után minden nő megfordul az utcán, belül viszont egy törékeny, bizalmatlan, szíve mélyén mégis érzelmekre vágyó férfi maradt, de mégis megálljt parancsol a nőknek, mert úgy gondolja, hogy csakis az egzisztenciát látják benne, pontosan azt, amit felépített, amit elért az elmúlt években és ezen ok miatt nem akar magához közel engedni egy nőt sem.


Pedig ez nem így van! Vonzó, jóképű, művelt, csiszolt férfi lett belőle, akit sokan meg szeretnének környékezni. Mikor lesz esélye nekem nála? De ha nem is nekem, akármelyik másik nőnek?


2014. márc. 13. 13:43
 1/8 Mr. Brown ***** válasza:
Pontosan 82 nap múlva. Se előbb, se később.
2014. márc. 13. 13:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
Ha eddig nem adta be a derekát, szerintem ezután se fogja..
2014. márc. 13. 13:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
Azt nem tudom, lehet soha nem fog már megváltozni vagy csak nem találkozott még a nagybetűs szerelemmel.
2014. márc. 13. 13:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
Korábban is félt, most is fél, benne semmi nem változott. Soha nem lesz képes igazán bízni, vagy ha mégis beenged, pokollá teszi az életeteket a folyamatos bizalmatlanságával szerintem.
2014. márc. 13. 13:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:

Mondjuk én azért leülnék vele barátilag beszélgeni erről. Felküzdötte magát a ranglétrán, eljutott addig ameddig mások csak álmodhatnak, hogy eljutnak... de mégsem lesz ezzel igazán boldog soha. Reálisabban kéne látnia a helyzetét. Ha leragad a múltnál hiába épít álomjövőt, mert nem lesz vele boldog.


Hogy a nőket óvatosan kezeli a múltja miatt, ok, meg lehet érteni, de hogy ez alapján megbélyegez minden nőt... ezzel ő többet veszít mint az utána siránkozó lányok. Nem a lányok kaptak stop táblát, hanem ő maga zárta be magát egy vártoronyba.

2014. márc. 13. 13:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
Ezt hívják úgy hogy sz@r ügy. Lelkileg ezek szerint nagyon nincs rendben a pali.
2014. márc. 13. 14:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
Hogy lehet egy férfira azt mondani hogy csinos? Egyébként majd akkor lesz esélyed nála ha ő úgy akarja és felkészült rá. Mégis honnan tudnánk pontosan? Nem látunk a fejébe.
2014. márc. 13. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim válasza:
Ha szerelmes lesz egy lányba akkor lesz esélye a boldogságra. Ő tudja milyen lányra vágyik hiszen senki se akar örök magányt mindenkinek bejön valami egy dolog ami megragad majd valakiben valami.
2014. márc. 13. 19:36
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!