Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Neten megismerkedtem egy művelt férfival, aki pár hetes ismerkedés után ilyet szól, hogy ő nem fog hasra esni miattam, mert jól nézek ki. Nektek ez rosszul esne?

Figyelt kérdés

Szóval kb. másfél hónapja az egyik chaten megismerkedtem egy kedves, művelt 25 éves pasival. Nem küldtem neki képet, mert nem bíztam benne, de az elmúlt napokban mégis rászántam magam, mert nagyon bizalmas beszélgetéseken vagyunk már túl. Sokat tudunk egymásról, és ő már küldött nekem magáról három képet is, de én nem mertem idáig. Ma úgy döntöttem, hogy meglepem őt egy magamról készült képpel. Nagyon örült neki, de nem sokkal később valami apróságon összevitáztunk, és kicsit fölényeskedtem fölötte, amit már megbántam. De ő a vita kibontakozásában annyit vágott a képembe, hogy "nehogy azt hidd, hogy most a lábaid elé fogok rogyni, mert jól nézel ki".


Elsősorban jólesett nagyon, mert elismerte ezzel, hogy tetszek neki, de részben fájt is, mert ezeket a szavakat nem néztem volna ki belőle.


Nem tudom mit kéne csináljak ezek után, mert ő pont az előbb ment el aludni, reggel megy dolgozni. Ti mit csinálnátok? Folytatnátok? Befejeznétek ezt? Nektek ez a mondat rosszul esne gy olyan pasitól, akivel talán ki fog alakulni valami komolyabb?


22/L


2014. márc. 18. 22:06
1 2
 11/13 kolosszus22 ***** válasza:
Utolsó, ennyire ne szaladj azért előre. Én azért nagyon kíváncsi lennék arra, hogy a kérdező mit írt neki, amire ez volt a reakció, mert marhára nem mindegy az sem.
2014. márc. 19. 11:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/13 anonim ***** válasza:
Nem mindegy hogy mire volt ez a reakció. De szerintem a pasi még kissé a régi csalódásaiból táplálkozik. Ne kezdj lelkinyomorékokkal..
2014. márc. 19. 11:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/13 anonim ***** válasza:
Jajj az ilyet hagyd,mert gyerekes!
2014. márc. 19. 15:42
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!