Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Beleszerettem egy lány barátom...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Beleszerettem egy lány barátomba, aki úgy tűnik csak jó barátként tekint rám. Mit tanácsoltok, mondjam el neki, vagy ne? (20/F)

Figyelt kérdés

A lány 21 éves és alig két hónapja ismerem, de már pár nap alatt elég jó barátok lettünk, mostanra pedig kölcsönösen ragaszkodunk a másikhoz, de nem egyforma jelleggel... És nem az első eset, hogy így járok, mert sajnos hasonlóan közeledek a barátnak illetve a barátnőnek szánt lányok felé, így sokszor észre sem veszik a valódi szándékomat. Eddig sikeresen elszúrtam minden ilyen esetemet (5), és ezt most nagyon nem szeretném. Elejtett szavaiból erősen úgy tűnik, hogy ő nem vette még észre (vagy nem akar tudomást venni róla), hogy kicsit több nekem, mint egyszerű barát.

Elmondjam-e neki, hogy hogy érzek valójában (ha igen milyen körítésben), vagy pedig várjak, és viselkedjek úgy, mint ha tényleg csak barátként tekintenék rá (kemény lesz), és puhatoljam ki, hogy mit gondol, lenne-e értelme kapcsolatba kezdeni (hogyan?)?

Fiúk, akik jöttek ki hasonló esetből akár pozitívan, akár negatívan, és lányok, akik vettétek már észre, vagy mondták el barátaitok, hogy belétek estek, várom a tanácsaitok! (illetve mindenki mástól is :D)

ui: Kellemes Ünnepeket mindenkinek, és köszönöm előre is a válaszokat!


2009. dec. 19. 15:10
 1/8 anonim ***** válasza:

Szia!

20Nként nem tudom, mennyire vagyok kompetens a válaszadásban, de tegyünk egy próbát! Én is az első kapcsolatomat gyűröm épp, szóval nem 11 éves korom óta gyűjtök tapasztalatokat (nem bántani akarlak titeket, sziveim, de aki 11 évesen veszíti el). Először is, BÓKOLJ, dícsérd, ha jól csinál valamit, ÉRINTSD meg, ilyen -olyan ürügyek miatt "jaj vigyázz, csúszik a járda, mert tiszta jég". szokjon meg még jobban. vagy ha már elég jóban vagytok, vess fel valami kettesben töltendő programot.... a korcsolyázás mulatságos, van fizikai kontaktus, és ha mást nem, meg lehet beszélni, hogy milyen régen-mikor-hogy ki miért lépett a jégre először.

Hirtelen több nem jut az eszembe.

Ó igen, és ne rohand le feltétlenül (noha nem úgy tűnik, mintha szándékoznád), engem elriasztana. Persze ízlések és pofonok

Szép ünnepeket!

2009. dec. 19. 15:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
én puhatolóznék a helyedben:D
2009. dec. 19. 16:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
Így, hogy biztos vagy benne, ő nem szeret téged, semmiképp ne mondd, hogy mit érzel, majdnem biztos, hogy elriasztanád. Nálam például ( meg több barátnőmnél is) az a nyerő, ha tettekkel hódítod meg, nem pedig ha rögtön a nyakába zúdítod, hogy szereted.. Képzeld el a helyzetet forditva.. Tettekkel elérhetnéd, hogy belédszeressen, onnantól meg valószínű, hogy észreveszed, hogy szeret. :)
2009. dec. 19. 23:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 A kérdező kommentje:

Köszönöm az eddigi tippeket mindenkinek, és várom a továbbiakat!

@1: Fizikai kontaktus az aránylag gyakori (ölelés, puszi, simogatás stb.), kettesben töltendő programok közül meg nem tudom minek tudna leginkább örülni, de majd próbálkozok

@3: A cél ez lenne, csak nem tudom milyen tettek kellenének, hogy számomra kedvezően alakuljon a dolog, és ne úgy járjak, mint már korábban (elege lett a lánynak belőlem). Valami bővebb tipp esetleg? :P

Köszönöm még egyszer mindenkinek!

2009. dec. 20. 12:02
 5/8 anonim ***** válasza:
3. vagyok. Olyasmi például, hogy megleped és váratlanul becsengetsz vagy írsz neki sms-t, hogy kinn vagy a háza előtt? Vagy mondani, hogy sütöttél valami finom sütit és szívesen adnál neki? :) Beszélgetésnél minél többet beszéltesd magáról, érdeklődj, bár gondolom túl vagytok ezen a fázison, mégis nagyon jól esik egy lánynak, ha tudja, hogy számíthat rád és pl az jár a fejében, hogy "Azta, megint mi történt velem...első dolgom lesz elmesélni Neki..". Vagy hívd el sétálni, főleg ilyen szép havas időben tud az kellemes lenni. :) Remélem segítettem, én magamból indultam ki. :)
2009. dec. 20. 14:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim válasza:
Hát azt tudom javasolni én is, hogy ne mondd el! Én is vettem már észre általam kizárólag barátnak tekintett fiúkon, hogy kb. 99%-os valószínűséggel én több vagyok nekik mint barát...egyetlen egy dologért imádkoztam olyankor: hogy ne álljon elém és mondja azt, hogy "figyu én szeretlek", mert az olyan illuzióromboló...tényleg inkább érd el hogy ő is belédszeressen :) sok sikert!
2009. dec. 20. 17:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 A kérdező kommentje:
Azt hiszem nehéz idő következik számomra... Nem lesz valami egyszerű elérni, sőt, tartok tőle, hogy a hatalmas törekvés közepette még a barátság is megsínylené :S
2009. dec. 22. 22:54
 8/8 anonim válasza:
Arra azért vigyázz, hogy ne nyomulj rá...csak légy vele kedves meg jófej...aztán úgyis észre fogod venni h bejön-e a dolog (máshogy néz rád, máshogy szól hozzád stb) vagy ha nem akkor visszavonulót tudsz fújni anélkül h észrevenné és megmaradhat barátnak! :)
2009. dec. 23. 19:53
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!