Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

6 éve halt meg a legjobb barátom, ha elveszem a volt barátnőjét azzal megsértem a barátom emlékét?

Figyelt kérdés
Hat éve autóbalesetben elhunyt az akkor 22 éves barátom. Olyan volt, mintha a testvérem lett volna. Nagyon jóba voltunk. A barátom akkor járt egy lánnyal akivel már 5 éve jártak. A barátom halála a lányt is megviselte. Jóba voltam vele is, de Ő a temetés után vidékre költözött. 3 évig nem láttam, de aztán Pesten összefutottunk és visszaköltözött a fővárosba. Elhívtam egy találkára, mert rég beszéltünk. Aztán a dolgok követték egymást és màr 3 éve együtt vagyunk. Nagyon szeretem Őt és elakarom venni de úgy érzem, mintha megcsalnánk a legjobb barátom. Mindennap lelkiismeretfurdalásom van emiatt. Mit csináljak? 29f
2014. ápr. 9. 14:50
 1/9 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem ezzel semmi gond. Persze, a bűntudatod megértem, de itt inkább az a kérdés, hogy ezt a bűntudatot tudod e kezelni, nem pedig az, hogy ez etikus e. A magam részéről simán örülnék, ha az asszonyra egy olyan ember "vigyázna", akiben megbízom.
2014. ápr. 9. 14:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
nem csalhattok meg valakit, aki már nem él. a lány is belédszeretett, nem vetted el a barátodtól... vannak ilyen csavaros dolgok az életben, sajnos, de emiatt ne legyen lelkiismeretfurdalásod, mert te semmiről sem tehetsz.
2014. ápr. 9. 14:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 kolosszus22 ***** válasza:

Nem sérted meg, nyugodtan vedd el! Sajnos a barátod már nem fog feltámadni és gondolom ő sem akarná ha a barátnője élete végéig magányos lenne, akkor pedig már sokkal jobb, hogy nem egy idegené lett, hanem egy jó baráté, aki szinte a testvére volt állításod szerint. Szóval ilyenen ne emészd magad.

26F

2014. ápr. 9. 14:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:

Gondolkodtam a kérdéseden.


Előre leszögezem, hogy én azt mondom, ne zavarjon ez a dolog.


Amit viszont nem értek az az, hogy ha három éve együtt vagytok, miért most kezd el ez téged zavarni?


Azért mert a házasság már túl sok lenne? Szerintem ez így pont, hogy felment téged minden alól.

Gondolj bele...ha együtt vagytok néhányszor...az valóban gáz lenne az én szememben. Mert egy rövidtávú kapcsolat önmagában nem ér annyit, hogy a barátod emlékével játssz.

De ha ennyire jól mennek köztetek a dolgok, ha tényleg egymásnak vagytok valók, szerintem kér lenne a boldogságotok akadályt állítani.

Lehet, hogy ő veled lesz igazán boldog. Te meg vele. A barátodnak meg - akárhol is van - ez már nem számít.


Én azt mondom, hogy ha ő az a lány, akit szeretnél magad mellé, akkor vedd el. És becsüld meg.


Viszont ha nem vagy biztos benne, hogy nem fogod tudni a bűntudatod legyőzni - megint mondom, nem értem, miért pont most jött ez elő nálad - akkor lehet hagyni kéne, mert megmérgezné a kapcsolatot.


26/F

2014. ápr. 9. 15:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
Én is csak azt tudom mondani, mint az előttem lévők. Lelkiismeretfurdalásod ne legyen, nem is kell, hogy legyen, a barátod emlékét őrizd meg, a lányt meg szeresd és vedd feleségül.
2014. ápr. 9. 15:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:

Részvétem a barátod miatt, sajnos tudom mit érzel az én barátom a szemem láttán lett öngyilkos.

De a kérdésre visszatérve az emlékét nem hozhatod vele vissza, de rosszat sem teszel. Ha szeretitek egymást, akkor legyetek boldogok együtt.

2014. ápr. 9. 15:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
nehéz ügy. remélem feltudjátok dolgozni ezt, és boldogok lesztek!
2014. ápr. 9. 15:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
egyetértek az előttem szólókkal, gondolj bele, ha te meghalnál mit szeretnél, hogy a barátnőd egy életen át téged gyászoljon vagy boldog legyen? és ha már valakivel van akkor egy olyan valakivel aki tudod hogy boldoggá teszi nemde? ezzel nem sérted meg a barátod emlékét, sőt inkább boldoggá teszed őt is egy szinten azzal, hogy a barátnőjét boldoggá teszed, biztosan ő is örül a boldogságotoknak :) szerintem pont azzal sértenéd meg, ha bántanád a lányt, vagy épp ezmiatt nem vennéd el, szerinted nem érezné rosszul magát ahol van, hogy az ő emléke állt a boldogságotok útjába? neked nem lenne emiatt lelki furdalásod a helyében? egyébként nekem, életem első szerelme még annó kikosarazott és az egyik legjobb barátommal jött össze. nem haragudtam egyikükre se, inkább örültem, hogy boldogok, és hogy a lány legalább egy kedves, normális sráccal jött össze akoről tudom hogy nem bántja, mintsem hogy valami alkesz züllőtt idegen kitudja kiért kosarazott volna ki :) szóval csak hajrá, sok boldogságot nektek! :)
2014. ápr. 9. 15:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:

Mint a Pearl Harbor! :)

Bár ott visszajött Ben Affleck.

Amúgy komolyra fordítva: szerintem a barátod is örülne, hogy ha a lány egy olyan ember mellett lenne, akit ő is nagyra becsült.

2014. ápr. 9. 21:23
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!