Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit érzek valójában?

Figyelt kérdés

Sziasztok!


Van egy barátom akivel nemrég közös megegyezéssel szakítottunk, de még együtt lakunk, mert pesten próbáltunk munkát találni. 5 éve voltunk együtt. Együtt dolgoztunk, és szimpatikussá vált, írtam neki neten, kiderült hogy külföldre ment, de sokat leveleztünk. Majd kimentem hozzá, akkor már szinte vágytunk arra hogy együtt legyünk...mikor kiértem és kettesben lehettünk, kissé letámadott, egyből megcsókolt, és ez nálam kicsit gyors volt, megálmodtam hogy majd milyen jó lesz valahol romantikázunk és majd megtörténik...de ő elhamarkodta, mint a szexet is, bár az szinte össze se jött, mert tapasztalatlan volt, és teljesítmény kényszere miatt nem jött össze neki :S így teltek az évek, szenvedtünk, én gátlásos voltam, ő pedig küzdött a merevedési problémájával ami csak akkor volt ha együttlétre került a sor... most ott tartok, hogy ennyi idő után én nagyon szeretem annak ellenére is amit együtt szenvedtünk, szeretnék hozzábújni meg minden, viszont ha arra gondolok hogy csókolózni vagy lefeküdni vele, akkor azt érzem hogy nem akarom... pedig az életemet is el tudnám vele képzelni, azt is hogy gyerekünk legyen... most akkor mit érzek? :( miért vagyok így ezzel? lehet ezen még segíteni?


2014. ápr. 25. 17:46
 1/5 anonim ***** válasza:
nem illetek össze. nem tudtad te sem kihozni belőle férfiassága legjavát, pl kőkemény pénisz, és lelki téren azt, hogy fel tudj rá nézni, és ő sem hozta ki belőled. borítékolható a válás, ha együtt maradtok.
2014. ápr. 25. 17:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:
Az a baj hogy mellett annyira jól érzem magam, jó kedvű, és engem is mindig felvidít, imádok vele kirándulni, vagy bárhova elmenni...nem érzem magam mellette feszélyezettnek és félek hogy sosem fogok ilyen embert találni...ráadásul most vissza fogunk költözni a kisvárosba ahonnan jöttünk és ott szinte rajta kívül senkim nem volt...a szüleimmel se vagyok jóba... meg fogok őrülni...
2014. ápr. 25. 17:49
 3/5 anonim ***** válasza:

Ne maradj vele azért, mert úgy érzed, nem fogsz találni mást. Ne maradj vele csak azért, mert nem bízom magadban. Ne maradj vele se sajnálatból, se önsajnálatból, ne maradj vele, ha csak a társaságára vágysz, mert azt exként is megkaphatod. Ne maradj vele, ha nem vonz testileg, mert az csak fáj, ne maradj vele, mert akkor csak kihasználod, és ő is ezt tenné veled. Ne maradj vele...


Akkor maradhatnál vele, ha meg sem fordulna a fejedben, hogy nála lehet jobb. Akkor maradhatnál vele, ha ennyi idő alatt ezek a dolgok meg tudtak volna oldódni. Akkor maradhatnál vele, ha arra gondolnál, mit tennél vele ezzel, nem pedig arra, hogy kielégíti a társaságával az emberi igényeidet, miszerint feldob és jó vele. Akkor maradhatnál vele, ha nem csak jó társaság lenne, hanem a támaszod, a mindened, a legjobb férfi, akinél jobban keresni sem akarnál, aki nem csak megadni tudná neked a dolgokat, hanem éreztetni is, hogy mindez van. Mert nem mindegy, hogy van apa-anya-gyerek, vagy család van - a végére a Barátodból barát lenne, akihez jó hozzábújni a gyereknevelés közben...


5 év sok idő - elég lett volna a változáshoz.

2014. ápr. 25. 19:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 A kérdező kommentje:
Ez igaz :( de nagyon nehéz ezt elfogadni :( :(
2014. ápr. 25. 20:17
 5/5 anonim ***** válasza:

#3-as vagyok és elhiszem :/ De őszintén szólva mindkettőtöknek feloldozás lehetne. Hacsak még egyszer utoljára nem akarsz nekifutni (kicsit komolyabb segítséget is kérve akár kettőtöknek) és mondjuk eltervezed h még max fél évet adsz ennek, akkor az még érthető. Nem mi/én éljük át az érzelmeidet és nem tudhatjuk, mennyi emléked van, amire építkeztetek és nem mi tudjuk, hogy mi érné meg... De ha tényleg még akarsz ennek adni esélyt, akkor fél évnél többet nem javasolnék, annak is intenzívnek kellene lennie...


Ha ezt nem szeretnéd, akkor kitartást a továbbiakhoz! :/

2014. ápr. 25. 23:04
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!