Hogy birkózol meg azzal a tudattal, hogy biztos lenne olyan, aki igazán szeret és értékel téged, csak még nem ismered őt, és nem is tudod, hogy találkozol-e valaha ilyen emberrel?

Én úgy érzem hogy minden társaság ahol életem egyik adott pillanatában mozgok, szűkül.Ezt azért említem mert általában az ember ott keresi az 'igazit' most ez nyálasan hangzott.

Most fejeztem be a középiskolát,és igaz hogy hosszú kapcsolatom még sosem volt,szinte hálát adok érte.Sajnos azon kapom magam hogy mindig kiszemelek egy embert akit rendszeresen látok, és egyik pillanatról a másikra belehabarodok.Tulajdonképpen semmi közünk egymáshoz,egy kapcsolatra nem látok általában ezekkel a személyekkel esélyt,de mégis elhatározom hogy 'én most belé zúgtam', és hónapokig azon szomorkodom hogy nem lehetünk együtt mert blabla.

Ezért próbálok erről leszokni,mert ez csak tönkreteszi az én érzékeny lelkemet :'D.Abban bízom hogy szűkül vagy regenerálódik,cserélődik,változik majd rendszeresen az a kör,vagy társaság amiben mozgok.Legyen ez iskolai,baráti vagy munkahelyi társaság.Ha az elveim szerint cselekszem,és emellett még a kitűzött céljaim felé is tartok ,akkor biztos vagyok benne hogy az utamon találok egy hasonló elvek szerint élő,dolgozó,tanuló embert.

Engem ez biztat még valamennyire.

Persze a bökkenő ott van,hogy az általam leírt ideális társaságokban sem garantált hogy megtaláljuk az igazit,hiszen lehetünk egy helyen 'fizikailag' vagy lehetünk hasonló szinteken karrierjeink ranglétráin,de az hogy ki hogyan került oda és hogy ki milyen elvek szerint élt és dolgozott a céljaiért,gyakorta nem egyezik...

Valahogy nem érzem akkora tragédiának, hogy egyedül vagyok. Lehet csak azért mert nem tudom milyen boldog kapcsolatban lenni.

Én elégedett vagyok a jelenlegi helyzetemmel, a munka, sport, barátk, család kitöltik az életem nem is igazán érzem hiányát egy párnak.