Egyszerűbb nő vagyok? Akkor én most mit csináljak?

Ezt a kérdést olvastam ma, és a hozzá érkező válaszokat:

http://www.gyakorikerdesek.hu/szerelem-szex__parkapcsolatok_..

ha valaki lusta kattintani, annak ideírom azt, ami engem nagyon kétségbeejtett (ez egy a válaszok közül):

"Egyszerűbb hátterű csinos, rendes csaj szórakozáshoz jó, ez ellen szüleimnek sem volt kifogása (szépen viselkedtek mindig barátnőimmel), de kérték, hogy hosszútávra már ne ilyennel tervezzek.

Indokaik: életszínvonal különbség egy egyszerűbb nő mellett, egyszerűbb nőtől kevésbé intelligens utód; munkában megszakadás; rosszabb családi háttérben felnevelkedőnél nem alakul ki a munkakultúra, hosszútávra tervezés képessége; nem jó ha a nő férfinél kevesebb, mert akkor nem egyenrangú társ; sikeres nő a férfi karrierjét is egyengeti, unokáiknak ne legyenek anyai ágon lumpen nagyszülei"

Na most, én is egy ilyen egyszerűbb nő vagyok? Amúgy sem volt mindig topon az önbizalmam, pedig a volt barátaim szépnek tartottak és okosnak is, ahogy a környezetem is általában ad ilyen visszajelzéseket. A családom nekem is nagyon zűrös, de itt nem részletezném, legyen elég ennyi.

Épp elégszer érzem magam kevésnek a hátterem miatt, és most ilyet olvasok... Hányan értenek ezzel egyet?

Most mit csináljak magammal? Én tanulok (már egyetemista vagyok), dolgozni szeretnék, adni akarok magamra és ezt meg is teszem, nem vagyok balhés. De ha tényleg mindenki így gondolkodik, akkor szeretném kérdezni, nekem, mint egy ilyen max. játékra jó, nem elsőosztályú nemesi család sarjaként, mi a teendőm?

Jártam már fiúval (nem mondom hánnyal, ez már így is túl személyes), egyiküknek sem volt probléma kimondva, de félek, valahol mélyen ők is ezt gondolják, sőt mindenki, és ha nem szakítottunk volna más okok miatt, előbb-utóbb emiatt nem vettek volna feleségül. (Hozzáteszem eszem ágában sincs ilyen fiatalon erre gondolni, de ez a két végpont van: szakítás és házasság, nem?)

Most ott tartok, hogy hiába tetszik egy fiú, leállítom magam, mert nem akarom ennél is jobban megalázva érezni magam, inkább hagyom, majd elfelejt és keres mást. Olyan gondolatok kavarognak a fejemben a szégyen, a megalázottság mellett, hogy soha nem szeretnék magamnak barátot/férjet, és gyereket sem, mert szegénynek ugyanezt kéne átélnie, csak max. annyiból, hogy az anyja miatt csúfolják, hogy az "milyen egy egyszerű (hátterű) nő".

Innentől már csak azt látom magam előtt, hogy a munkámra fogok koncentrálni és egyedül halok meg öregen. Pedig mindennél jobban szerettem volna már ezzel a fiúval is közelebb kerülni egymáshoz, és már kinőttem a dacos tinikorszakból, amikor mindenki tagadja h gyereket szeretne egyszer, pont ezért is fáj, hogy most ilyen gondolatokat ültetett ez a válasz a fejembe.

Komolyan bármit teszek, ezen sajnos már nem tudok változtatni, de ezek szerint minden törekvésem azért, hogy magamért ítéljenek meg és fogadjanak el, azt jelzi h túl naiv vagyok, és hogy inkább törődjek bele a sorsomba.

Nem tudom, őszintén, ti mit tennétek a helyemben. Erre szívesen fogadok válaszokat.