Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lehet még közös jövőnk?

Figyelt kérdés

A párommal 7 éve találkoztunk először, szerelem volt első látásra, egyből megcsókoltuk egymást az első randin:)

Teltek múltak az évek, egyre jobban összecsiszolódtunk, és kezdtünk felnőni. Össze is költöztünk, de eleinte úgy voltunk, mint az egyetemisták, hétvégente hazamentünk szüleinkhez. Vettünk közösen egy kutyát is, aki úgymond a gyerekünkké vált.

3 évig voltunk együtt, mikor szakított, egyik pillanatról a másikra. Az ok az volt, hogy megismert egy másik lányt, akibe elmondása szerint beleszeretett, és vele szeretne lenni. Ez nagyon sokkolt, 2 hónapig nem tértem magamhoz. Eleinte nem nagyon keresett, de ahogy teltek a hetek, mindig többször írt nekem. A szakítás után 3 hónappal jött sms tőle, hogy beszélne szeretne velem. Rájött, hogy engem szeretett, hogy mióta szakított csak én jártam a fejében, és nem tud elfelejteni, pedig mással van, hiányzom neki. 1 hónapig gondolkoztam a dolgon, hogy megbocsássak-e neki, végül sok beszélgetés után újra együtt voltunk.

A kapcsolatunk ezután tökéletes volt, szépen alakultak a dolgaink, először egy bérelt házba költöztünk, majd saját lakásba. Párom (volt párom) alapvetően máshogy működik, mint az átlagos emberek. Úgymond művész ember, aki nem egy gyárban szeretne dolgozni. Idén januártól elkezdett dolgozni egy ,rendes' munkahelyen, ahol 8tól 4ig ott kellett lennie. Ez furcsa volt neki és szokatlan, mivel eddig tetoválóként maga osztotta be az idejét.

A munka és a stressz kikészítette, sokat sírt, nem érezte jól magát, munkatársaival sem jött ki valami jól.


Idén áprilisban egy munkás nap után hazajött, és szakított... Köpni-nyelni nem tudtam.

A konkrét okot nem tudta megmondani, csak azt hajtogatta, hogy nem biztos magában, nem tudja, hogy kell egy normális kapcsolatban viselkedni, mivel nem volt előtte egy családkép, szülei elváltak..Megijedt attól, hogy el kell köteleznie magát mellettem, pedig ezt sose mondtam neki.

Később kiderült, hogy új barátnője van, akivel egy helyen dolgozott..

Nem tudom, hogy ez az új kapcsolat mennyire komoly..Tudom, hogy ez nem olyan lényeges, de facebookon sem vállalja fel, hogy vele van, az én képeimet kedveli a lányét nem.

A szakítás óta többször találkoztunk, és nagyon jól éreztük magunkat egymás társaságában, folyamatosan dícsért és bókolt. Valahogy belül úgy érzem, hogy szeret, csak megijedt. Hiszen ő 26 éves én meg 25, gondolom érzi, hogy itt lenne az ideje annak, hogy mondjuk megkérje a kezem, és ez neki ijesztő még, nincs rá felkészülve.

Nem tudom mit tehetnék, én teljes szívemből szeretem, és már a legelején éreztem, hogy nekem ő az igazi, úgymond megtaláltam a másik felem. Mindkettőnknek elég furcsa és beteges a humorérzékünk, nagyon sokban hasonlítunk és kiegészítjük egymást, míg a másik lány teljesen más világ.

Mit tehetnék, hogy biztonságban érezze magát? Tudom, hogy magában kell eldöntenie és helyretennie a dolgokat..Remélem sikerül neki, és engem választ:)

Köszönöm, ha elolvasta:)



2014. jún. 23. 18:15
 1/9 anonim ***** válasza:
hagyd a fenébe. ismerős helyzet, átéltem..nem éri meg. tudom,hogy k.urvára fáj, de lépj tovább.
2014. jún. 23. 18:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
Te biztosan jobbat érdemelsz! Mi lesz ha megkéri a kezed? Faképnélhagy az oltár előtt? Hagyd békén és keress jobbat!
2014. jún. 23. 18:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
2szer csalt meg és hagyott el eddig..... miért érzed magad ekkora senkinek hogy úgy érzed ezt is be kell nyelned?
2014. jún. 23. 20:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
Itt nem az a gond,hogy megijedt! Megint új nője van.Te meg magadban keresed a hibát?Mit tehetnél? Ő mit tett,hogy te biztonságban érezd a kapcsolatotokat?Kétszer is megcsalt. Legyen már önbecsülésed!Keress olyat aki nem futkos új kapcsolatok után,hanem jól érzi magát VELED!
2014. jún. 25. 10:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
Még az első szakítása utána, nagyon talán azt mondom, hogy megbocsátanék. De nem tanult belőle semmit, ismét elhagyott. Ez nem arra utal, hogy szeret téged, csak, hogy már a tulajdonának tekint és nem akarja, hogy te is kapcsolatban legyél mással. Ő persze ezt megteheti.. :) Ez egy gerinctelen alak, ne hagyd magad, különben megteszi még 10x, amint akad újabb nő.
2014. jún. 25. 10:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 A kérdező kommentje:
De valahogy úgy érzem, hogy lelkileg nagyon nincs jól, és még magának sem meri bevallani, hogy mit is szeretne. Szerintem csak folyamatosan menekül az érzései elől.. Szeretném, ha tisztázná magában ezeket a dolgokat, hiszen csak magában tartja az összes rossz gondolatot. Meg kéne nyílnia, és elmondania mi bántja.. Nem tudom mit tehetnék, hogy ez sikerüljön neki, keressem néha néha vagy hagyjam?
2014. jún. 25. 11:14
 7/9 anonim ***** válasza:
De szerinted, ha a kötöttségektől menekülne, akkor rögtön egy új nőért hagyna el, ami szintén kötöttséget jelent valamilyen szinten? Szerintem csak benned nem biztos, nem a kötöttségtől fél. Nem szeret téged igazán, de ugyanakkor jó is neki, hogy valaki van mellette, aki bármit megtenne érte. Ezt még szép, hogy nem adná fel olyan könnyen.
2014. jún. 25. 11:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 A kérdező kommentje:
Akivel most ,,együtt van' , az messze lakik tőle, alig találkoznak.. Mit tennétek a helyemben? Mármint tudom, hagyjam, nem érdemel meg engem, de ha úgy érzem, hogy ezek után is szeretem teljes szívből, és ő a másik felem? Nehéz ez nagyon:(
2014. jún. 25. 12:17
 9/9 anonim ***** válasza:
Szerintem nem. Kétszer már másnál próbálkozott. Én nem érezném biztonságban magam egy ilyen ember mellett..
2014. jún. 25. 12:49
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!