Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tegyek a kapcsolatom érdekében?

Figyelt kérdés

Barátnőmmel több mint fél éve vagyunk együtt. És már vagy 4 éve ismerjük egymást. Minden oké lehetne köztünk ha nem vitatkoznánk annyit, mert most rengeteget vitázunk és legtöbbször feleslegesen. Például a múlton. Hogy én régen hány csajjal kavartam (igazából nem történt semmi komoly, 1 esetet leszámítva, de az is már 3 éve volt akkor még mostani barátnőmmel alig ismertük egymást). És hiába mondom neki, hogy megváltoztam, tudja ő is, mert mióta össze jöttünk egy csajjal sem beszélek, és nem is hiányzik hogy bezséljek egyel is...De nem tudja megérteni valami miatt, hogy nekem ő az életem, és bármit megtennék érte ami tőlem telhető. Pedig elvileg ő is annyira szeret amennyire én szeretem őt.

Mostanában egyre többször téma a szakítás is. De én nem tudom őt elengedni, túl fontos nekem ahhoz, hogy csak úgy engedjem, hogy kidobjon. Egyik pillanatban még ő s világ legszerencsésebb lánya, 2 perc múlva már szakítani akar.


Kérlek aki tud az segítsen mert én már teljesen kétségbe vagyok esve a kapcsolatunk miatt. Mindenképp azt akarom hogy együtt maradjunk, kerül amibe kerül. Csak valahogy rá szeretném döbbenteni, hogy van veszíteni valója (én), mert amúgy nagyon lazán veszi a dolgokat, a kapcoslatunkat is szinte lesz@rja :( játéknak fogja fel, pedig az én érzéseim teljesen komolyak!!


Szívesen fogadok bármilyen tanácsot, de a hülyeséggel kíméljetek kérlek..

20/f



2014. jún. 26. 00:35
 1/5 anonim ***** válasza:
0%

Pofozd fel, amikor hisztizik. Pénz számolva, az asszony verve jó.


Nade, komolyra fordítva a szót, ha úgyérzed, hogy rendszeresen a fejedre nő a csaj, akkor próbáld vele megbeszélni, hogy... ne legyen egy hisztis p*csa és tudja a helyét!

2014. jún. 26. 00:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:

Lány hány èves? Beszèljetek erről komolyan.

Amúgy hülye kèrdès lesz de hol laksz?

2014. jún. 26. 00:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 Marc Bolan ***** válasza:
Ha nem tudod vele eredményesen megbeszélni, akkor szakítani kell.
2014. jún. 26. 00:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:

Garry Chapman: A szerelem pszichológiája

Ezt a könyvet ajánlom, szerintem neked is nagyon sokat tud segíteni :)

2014. jún. 26. 07:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 A kérdező kommentje:

én örülnék ha tudnék vele erről komolyan beszélni, de lehetetlen, mindig eltereli a témát. sajnos leszarja, mindig azt mondja, hogy őt nem érdekli, lesz ami lesz.

csaj 18 éves, és vas megyeiek vagyunk.

utolsó: én ezt a könyvet olvasom: "Miért hazudik a férfi és miért sír a nő?"

2014. jún. 26. 09:30

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!