Lányok! Ti voltatok már cigány/félcigány fiúval? Hogy éltétek túl az előítéleteket, tiltást?

Megismerkedtem egy fiúval, három hete. Nem sokat beszélgettünk első alkalommal, de teljesen megfogott. Aztán megtudtam, hogy az anyukája cigány, az apukája nem. De nem zavart, egy percig se jutott eszembe, hogy akkor többet nem beszélek vele. Aztán találkoztunk, sajnos csak hétvégén, mert nem egy helyen lakunk. A gondok ott kezdődnek, hogy anya élettársa nem is akar róla hallani. Semmi baja a sráccal, csak hogy milyen a családja, meg hogy tőlem nem ezt várta, csalódott bennem, stb., stb. De aztán később azt mondta, hogy őt nem zavarja, ha találkozunk, csak attól tart, hogy ha apa megtudja, akkor idejön cirkuszolni. Apa elég nehéz felfogású, hogy szépen mondjam...

De nagyon jól érzem magam a sráccal, kezdek beleszeretni... Összehaverkodtam a munkatársával is, aki a legjobb barátja egyben, azt mondta, eddig csak egy lány fogta így meg, mint én... Látszik rajta, hogy odavan értem, és azt mondta, hogy küzdjek érte. És én is így vagyok vele, hogy nem érdekel, mit fognak mondani, én nem szégyellem, ha boldog vagyok vele, nem érdekel. A faluban mindenki ismeri, mindenki szereti, dolgozik, jólnevelt, nem problémás. Azt mondta, megérti, hogy ez a helyzet, de várni fog rám. Még nem volt köztünk semmi komoly, de ha nem lennének komoly szándékai, ennyi idő után mondhatta volna ő is, hogy ennyit neki nem ér meg, és hagyjuk...

Persze, én értem, hogy sok emberben ott az előítélet meg ez a hülye felfogás, ami nem fog változni. De a magyar mitől lenne felsőbbrendű nép? Ha egy magyar lány összejön egy gazdag némettel pl., az húdejó, pedig ők is más kultúra. De azt elfogadják. Az előző barátom egy hitvány semmirekellő ember volt, tudták a szüleim is (sajnos én is, csak nem láttam a rózsaszín felhőtől...), mégse ellenezték. Vagyis apa helyből utálta, amikor még nem is ismerte, de neki mindegy, ki a barátom... Mert ő magyar volt.

Küzdeni fogok érte, mert tudom, hogy megéri, és a szüleim is elfogadják majd idővel, bízom benne.