Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Már nem szeret a barátom?

Figyelt kérdés
Nagyon nehezemre esik megírni ezt de kétségbe vagyok esve mert több mint egy éve vagyunk együtt és én még mindig imádom de látom rajta hogy mintha már belefáradt volna ebbe a kapcsolatba..az elején olyanokat mondott hogy miattam lett jobb élete értelme vagyok stb..és tényleg előtte nagyon sokáig barátok voltunk és aztmondta hogy ő az elejétől engem akart csak akkor nekem volt más szóval én (nagyon nagyon jó) barátként tekintettem rá.És a kapcsolatunk elején nagyon édes volt és énis boldog voltam odavoltunk egymásért és mostmár ő olyan mintha inkább az idegesítő huga lennék akit el kell viselni néha úgy szól hozzám mint a kutyájához mindig lekezelő flegma mindenért leszól ma is ottaludtam nála és 1 jó szava nem volt hozzám sőt ha nemetmondok a szexre akkor ő sértődik meg rám meg bunkózik emiatt is mikor én elmondom hogy sokszor nem érzem magam biztonságban és komfortosan szeretve stb amiatt ahogy viselkedik és ezért nem szeretnék vele olyankor lefeküdni.de ez is ritkán fordul elő hogy nemet mondok..(nekem ő volt az első neki én nem.) Még annyi hogy ő meg is mondta azt hogy az elején túl sokat jelentettem neki és túlságosan odavolt értem és ő ezen direkt változtatni akar.) TUDOM HOGY HOSSZÚ DE KÉRLEK SEGÍTSETEK NAGYON SZERETNÉM KÜLSŐ EMBER VÉLEMÉNYÉT HALLANI! :(
2014. júl. 7. 20:58
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
Ha így folytatódik kiszeretsz belőle.
2014. júl. 7. 21:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 A kérdező kommentje:
úgy érzem hogy soha nem tudnék..
2014. júl. 7. 21:03
 3/11 anonim ***** válasza:
Majd idővel nem fogod,akkor majd szakítasz vele.
2014. júl. 7. 21:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 A kérdező kommentje:
Szerinted csak ez lehet a vége?Úgylátszik hogy nem szeret vagy lehet hogy ez is csak egy hullámvölgy?
2014. júl. 7. 21:07
 5/11 ASOT ***** válasza:

Barátok voltatok ---> vágyott rád kellettél neki ---> megkapott! ---> megismert, ott volt a varázs,. hogy végre az enyém minden téren ----> elmúlt az újdonság varázsa , és megszokás lett belőle.

És ha ez már most 1 év után itt tart és nem fog változni el kell gondolkodni azon, hogy mibe érdemes belefektetni a drága időnket.


Tudod, van amikor egy kisgyermek lát a tv-ben egy szuperextra GI Joe játékkatonát, minden vágya h megkapja, van már neki olyan de az mindenképp kell , sírrí apunak aki végül megveszi, majd megkapja eljátszik vele egy darabig aztán rájön hogy ez is olyan mint a többi és semmi különleges és érdekes nincs benne, leginkább csak kíváncsi volt.

2014. júl. 7. 21:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
Kösz 5-ös hogy kifejtetted.:)
2014. júl. 7. 21:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 ASOT ***** válasza:

Aha :)

Szóval te is gyűjtötted a GI Joe-kat mi? :)

2014. júl. 7. 21:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 A kérdező kommentje:
Istenem ez amit most írtál..és arra gondolva amit a családom mond.és amit én látok..ez annyira kétségbeejt mert én még mindig bármit megtennék hogy helyrehozzam ha van rá bármennyi esély és más is belelátja nem csak én..
2014. júl. 7. 21:13
 9/11 ASOT ***** válasza:

1 próbát talán megér. (habár részemről nem)

De ne szánj erre sok időt...

2014. júl. 7. 21:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
7-es dehogy gyűjtöm csak a barbit :)1-es voltam.
2014. júl. 7. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!