Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogy engedjem el végleg?

Figyelt kérdés

Tehát a történet a következő. 2011 nyarán ismertem meg egy fiút a legjobb barátomon keresztül és szerelem volt első látásra, viszont ez így ennyiben maradt. 2012 nyarán skypon elkezdtünk bezélgetni, nagyon sokat, majd találkozattunk és "összejöttünk". Ezt úgy értem, h minden nap szinte együtt voltunk, csók, kellemes délutánok stb. Majd egy hónap múlva, lefeküdtem vele, úgy éreztem nem kell többet várnom.

Rá kb egy hétre találkozásunk alkalmával szakított velem. Ez teljesen padlóra küldött, de olyannyira h egy hónapig csak feküdtem a szobámban nyáron ás filmeket néztem, pedig alapjáraton társasági ember vagyok.

Elkezdtem dolgozni az segített, ugye új emberekkel ismerkedtem, telt múlt az idő, és bár már nincs bennem az a fájdalom amit akkor éreztem, de a vágyakozás igen. Tehát sokszor eszembe jut, sokszor kitöröltem már az ismerőseim közül facebook-pn de valahogy mindig felvette velem a kapcsolatot és ilyenkor nem bírok ellenállni.Sajnos januárban elkövettem azt a hibát, h találkoztam vele és lefeküdtünk. Azóta megint teljesen odáig vagyok, holott a józan eszem pontosan tudja, h én neki csak arra kellek már. Más férfiaknál racionálisan tudok gondolkodni, nála nem. Nem bírok ellenállni ha ír, a keres és vele még abban is benne lennék, h csak alkalmanként össue fussunk, bár tudom h ez felemésztene. Most nemrég írtam neki és leráztam. De szerintem nemsokára újból keresni fog. Nem tudom h tudhatnék kiábrándulni belőle egy életre, hogy tovább tudjak lépni, mert szerintem ismerkedésnél Ő tart engem vissza.

21/L


2014. júl. 8. 19:59
 1/6 anonim ***** válasza:
Uralnod kell az érzéseidet.
2014. júl. 8. 20:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim válasza:
Tiltsd mindenhonnan.Gondolj arra,hogy csak ki akar hasznalni.Szakits meg vele minden kapcsolatot,tiltsd le mindenhonnan.Sajnalom,hogy igy jartal.Remelem tullepsz rajta,es elfelejted.Sok sikert. :) mind1/F
2014. júl. 8. 20:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
Nem szép dolog, de találj egy pasit akivel jól érzed magad, vele pedig szakíts meg minden kontaktot. Mással is jó lesz a sz....x és majd nem fog érdekelni többet!
2014. júl. 8. 20:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 A kérdező kommentje:
Megírtam neki, h nem akarok vele többet találkozni, beszélni stb. Remélem megértette.
2014. júl. 8. 20:37
 5/6 anonim válasza:
Tiltsd mindenhonnan.S ha hivd akkor cseszd le a fejet.Ne felejtsd:kihasznalt teged!Csak arra kellettel neki.Ne erdekeljen.Nem erdemli meg,hogy beszelj vele.
2014. júl. 8. 20:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 A kérdező kommentje:
Igazatok van, és innentől fogva igyekszem erős lenni. De ezek után nem hiszem, h keresni fog (remélem) mert így még soha nem küldtem el.
2014. júl. 8. 21:05

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!