Hogyan higgyem el, hogy én is kellek valakinek?

Arról van szó, hogy én kövérnek tartom magam, szerintem a mérleg is így van vele, csak a környezetem mondja, hogy csinos vagyok meg anyám kínja, de nem kellene a szemembe hazudni, mert tisztában vagyok vele. Soha nem is célom az ismerkedés, mindegy hova megyek, még csak nem is próbálkozom, mert úgyis felesleges lenne, meg hát amúgy is amíg magadat nem szereted, más sem fog. Na mindegy, viszont, most nyáron Lengyelországban volt egy srác, aki iszonyat vicces, intelligens, tanult, laza és még nagyon jóképű és kisportolt volt. Beszélgettünk sokat, és mint utólag kiderült flörtölni is próbált velem, de én egyáltalán nem vettem a lapot, és később kiderült, hogy nagyon bejöttem neki, de akkor már késő volt. Ezt azóta is bánom, mert hát elég vonzó volt ő is. Hogyan lépjek túl egy ilyen lelki gáton? Mert ma például voltam endokrinológián is, ugyanis inzulinrezisztenciám van, és tartom az étrendet, sportolok, de nem fogyok semmit, és ma a doktornő is azt mondta, hogy ennek lelki eredete van. Anya nem akar pszichológushoz vinni, mert azt mondja, hogy ha szervileg nincs bajom, akkor minden rendben van. Mit tegyek?