Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mire gondolnál egy ilyen helyzetben?

Figyelt kérdés

Arra kérlek, a hűtlenség lehetőségét kizárva próbáld megközelíteni a kérdést, tehát:


Párom rendszeresen kitörli a telefonjából a híváslistát, az SMS-eket, köztük az enyémet is, mindig teljesen üresre törli a telefont. Ezt tőle tudom, soha nem néztem bele a telefonjába, mert nem stílusom. Elmondása szerint azért, mert utálja, ha tele van a telefon az előzményekkel. Ezen kívül szinte napi szinten tölti fel a telefonját ezer-ezerötszáz forinttal. Sok barátja van, velük minden nap beszél. Ma felhívott, hogy tudnék-e segíteni neki abban, hogy telefonszámot akar váltani, menjek el vele elintézni. Kérdeztem, hogy miért, erre azt válaszolta, hogy azért, mert rengeteget fizet a percdíjért. Mondtam neki, hogy a telefonszámnak semmi köze a percdíjhoz, szerintem elég lenne díjcsomagot váltania. Erre azt mondta, jó, majd megbeszéljük és segítsek neki mindenképp.


Hozzátartozik a történethez, hogy páromnak van egy 20 éve tartó barátsága, ahol mindent megbeszélnek egymással. És mivel a másik felet a párom úgy ismeri, ahogyan a saját anyja sem, néha a férfi felesége felhívja a páromat, hogy segítséget kérjen a házassági problémáik megoldásában. Mielőtt megismertem a páromat, volt egy balhéjuk emiatt, mert túl sok volt a hívás a nő részéről a párom felé. Jelenleg ismét problémáik vannak a férjével és csak azt tudom feltételezni, hogy ezzel a nővel hívogatják egymást. Természetesen ezt páromtól is megkérdeztem, de állt előttem kérdőn, hogy "Hogyan juthat eszedbe ilyesmi?" Ha legközelebb találkozunk, mindenképpen meg akarom vele beszélni, de addig is érdekelne, mások hogyan látják a helyzetet?


Féltékeny nem vagyok, mert nem látom értelmét, de ez így együttvéve már kicsit furcsa.



2014. júl. 26. 12:40
 1/4 anonim ***** válasza:
Beszéld meg vele aggodalmaidat
2014. júl. 26. 12:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
Lehet, hogy összeszedett egy zaklatót. Vagy ő is ráunt már ezekre a hívásokra.
2014. júl. 26. 12:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 A kérdező kommentje:
Sajnos a második válaszolónak igaza lett. Most tudtam meg néhány napja, hogy két hónapja bejár a munkahelyére egy nő, eleinte csak munkaügyben, aztán már a saját életéről beszélgetett a párommal, később kinyomozta a telefonszámát, majd hívogatta, SMS-eket küldözgetett neki. A párom egyértelműen a tudtára adta, hogy nem akar tőle semmit, de nem értett a szóból. Ekkor lecserélte a telefonszámát. A nő ekkor sem nyugodott, bejárkált a párom munkahelyére és az összes főnököt egyenként hívatta, majd mindenféle hazugságot összehordva lejáratta a páromat. A párom munkahelyéről a nőt nem tiltják ki, mert "vevő", tehát forgalmat hoz a cégnek, de így sosem lesz nyugtunk. A párom már nyugtatókon él, de lassan én is. Rákerestünk a telefonszámra, amiről hívogatta a páromat, kiderült, hogy egy ingatlanirodának az információs száma.
2014. szept. 2. 10:35
 4/4 A kérdező kommentje:
Eldurvult a helyzet, rendőrségi feljelentés lett belőle.
2014. szept. 3. 14:49

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!