Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mi lehet a gond velünk?

Figyelt kérdés

már több mint másfél éve együtt vagyunk a barátommal. hihetetlenül szeretjük egymást, megbízom benne mindenben és ő egy igazi lelkitárs számomra. több dolgot elmondok neki, mint az anyukámnak és a legjobb barátnőmnek. ő mindenben segít és támogat. 4 hónapja történt meg az első együttlétünk. mindkettőnknek első alkalom volt, ő várt rám, én pedig már nagyon akartam, és megtettük. nekem felejthetetlen volt, és úgy gondolom, ő is élvezte. azóta már elég sokszor megtörtént újra és újra és szerintem egyre jobban élvezzük mind a ketten.

azonban van egy probléma: igazság szerint lány létemre úgy érzem, mintha én lényegesen jobban kívánnám őt, mint ellenkezőleg. sokszor kezdeményezek - szinte 10 alkalomból 8szor - és az esetek elég nagy részében elutasít..sokszor azt mondja, fáradt és másnap korán kell kelnie. esetleg csak nem hoz gumit és akkor nyilván nem tehetünk semmit. bár én úgy gondolom ha szeretett volna akkor beszerez egy csomaggal.. nem fekszünk le SOHA gumi nélkül!

most nem olyan régen felhozta azt hogy nekem el kéne mennem dokihoz és hogy a tabletta sokkal biztonságosabb módszer lenne meg kényelmesebb is. én ilyen idősen nem szeretnék tabit szedni .. ezt neki is elmondtam, de még olyat is mondott, hogy akkor addig nem lesz szex, amíg el nem megyek orvoshoz .. ez nagyon nem tetszett. de végül ezt megbeszéltük és mondta hogy nem fog ilyenekkel zsarolni, megért engem és ne haragudjak rá.

de azóta már megint volt olyan alkalom, hogy nem hozott gumit és emiatt maradt el a dolog.

én nagyon nagyon szeretem ezt a fiút de egyszerűen elkeserít a tudat hogy van amikor nem érdeklem őt úgy .. egyszerűen sokszor a sírás kerülget ha erre gondolok és összeszorul a gyomrom..

szeretek vele ölelkezni és csak egyszerűen beszélgetni, de sokszor nekem többet jelentene egy igazi szenvedélyekkel teli összebújás! .. és erről neki nem merek beszélni ..

gondolom, hogy mások az igényeink ilyen téren, de annyira aggaszt ez a dolog. rengetegszer állítja hogy gyönyörű vagyok. én tudom magamról, hogy ez egy kissé túlzás. úgy gondolom, hogy nem vagyok csúnya lány de az utcán nem fordul meg utánam minden fiú...és ezt nem is szeretném.. én csak abban a tudatban szeretnék élni, hogy ő is ugyanúgy vonzódik hozzám testileg mint ellenkezőleg. lehet furcsán hangzik de mindent megadnék egy olyan percért amikor azt látom, hogy nem bír magával és letépné rólam a ruháimat ... egyszerűen hiányzik ez a dolog számomra..

valami baj lehet velem az ágyban? lehet, hogy nem élvezi velem a dolgot, vagy csak nem vagyok neki elég vonzó/szexi? egyszerűen elborzaszt ez az egész..



2014. aug. 4. 23:29
 1/8 anonim ***** válasza:
Márpedig a problémákat el kell mondanotok egymásnak.
2014. aug. 4. 23:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:

Nem vagy véletlen a barátnőm? :D

Ő is gyakran mászik rám, de sose utasítom el, csak ő a gyorsabb. Viszont így hamar elfogy a gumi, ezért tartalékba ő is vesz néha. Beszéld meg vele a dolgot.

2014. aug. 4. 23:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
Hány évesek vagytok?
2014. aug. 4. 23:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 A kérdező kommentje:
ő 18 éves, én 16
2014. aug. 4. 23:38
 5/8 anonim válasza:
Nem jo veled a szex, ha jo lenne nem birna betelni vele
2014. aug. 4. 23:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 A kérdező kommentje:
tényleg csak ez lehet a probléma? :( márpedig akkor erről beszélnem kell vele ;(
2014. aug. 5. 00:15
 7/8 anonim ***** válasza:
91%

Ez a gumi kifogás elég nagy hülyeség, legyen otthon mindig 1-2 csomaggal, ennyi.

Mindenképpen meg kellene ezt beszélnetek, teljesen őszintén. Lehet, hogy ő alapból kevesebbszer kívánja a szeretkezést, vagy valami változást szeretne, esetleg mostanában sok stressz éri, lelki baja van, stb.

2014. aug. 5. 01:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:

Fiatalka korod ellenére nagyon bölcs és tudatos vagy, gratula!


Viszont ő nem.. ő 18. És fiú. A fiúk SOKKAL később érnek, mint a lányok. Ő most kb. egy 11 éves szintjén tart agyilag.


A másik, amit majd később kitapasztalsz: a férfiak UTÁLJÁK a gumit.

máj. 2. 20:18
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!