Ez csak engem idegesített?

Szóval volt egy barátom, gimnazisták voltunk mindketten ő két évvel idősebb volt nálam. És okos volt. Ez nem is lett volna baj, ha ezt nem használta volna ki. Állandóan butának, naívnak nézett, ha volt valami ötletem ő azt elvetette, mondván, hogy az övé jobb, aztán meg mikor mégis az enyém lett volna jobb, akkor is kioktat, de össze-vissza beszél, ellentmond önmagának, megpróbál összezavarni csakhogy ne kelljen bevallania, hogy nekem volt igazam. Ez volt az egyik nagyon idegesítő dolga. Hogy túl okosnak hitte magát, engem meg túl hülyének. A másik pedig az, hogy teljesen megalázkodott néha. Vagy hogy is mondjam, én nem vagyok az a típus aki lógatja egész nap a lábát és elvárja, hogy mindenki mindent megcsinál épp ezért egy idő után idegesítő volt, hogy nem csinálhatok végre magamnak egy szendvicset úgy ahogy én szeretem, mert jajj ő megcsinálja, jajj ő mindent megcsinál, jajj ne butáskodjak már. Tudom, hogy ez jól hangzik. Hogy mindent megcsinál. Eleinte jónak is tűnt. De egy idő után, amikor magamtól csinálnék valamit és azt is kiveszi a kezemből, az már idegölő. És tudom, hogy az is jól hangzik elsőre, hogy az én érdekeimet előrébb helyezte a sajátjainál. Jól hangzik persze, de mikor már századszorra én érzem szarul magam, mert lenne jobb dolga mint piti dolgokat megcsinálni helyettem, holott nem kértem mert nagyon szívesen megcsinálnám végre magamnak azokat a rohadt kis piti dolgokat, hogy végre csináljak én is valamit, és akkor is letorkol, hogy ne butáskodjak már, meg milyen kis buta vagyok, hogy azt hiszem meg tudnám csinálni magamtól (komolyan ne tudnék telepíteni egy programot a gépre magamtól?? Ez komoly??)..... A dolgokat amiket szeretek pedig lenézi. Hogy szeretem az autókat. Jajj ne butáskodjak már, hát nem is értek hozzájuk, stb stb.... Ti hogy látjátok ezt kívülről? Fiú-lány egyaránt érdekel a véleményetek