Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Tucs2000 kérdése:

Miért teszi ezt egy férfi?

Figyelt kérdés

Van egy kedves barátom. Részemről én többet szeretnék, de azt beszéltük meg, hogy nem működne a dolog, ezért barátok maradtunk. Kis átmenettel, mivel sex is volt közöttünk, de azzal nincs is baj. Viszont ő azóta sem úgy viszonyul hozzám, mint baráthoz. Igazából mondtam neki, hogy csak barátok lehetünk és kerüljük a baráti sexet is, de azóta sem úgy érzem, hogy sima barátként viselkedik. Kedves Velem, segített nagyon nehéz szituációban, elhív különböző programokra és mindent ő fizet. Viszont mindenhova ketten megyünk, vagyis nem mutat be a barátainak vagy a családjának, bár őszintén szólva én nem is szeretném és lehet ezt ő is tudja. Messze lakunk egymástól és tudom, hogy vannak más nők az életében. Igazából ez sem zavarhat,mert mi ugye csak barátok vagyunk és ritkán is tudunk találkozni. Igazából persze zavar a dolog, de úgy mondanám, hogy megértem a helyzetet. Úgy oldom meg, hogy nem beszélek Vele erről a dologról és akkor nem kell vele foglalkoznom. Neki is megmondtam ,hogy csajokról ne beszéljen.


Nagyon jól érzem magam vele és nem szeretném ezt a kapcsolatot megszakítani. Viszont én úgy éreztem, hogy leginkább a sex miatt találkozunk és mondtam, hogy én ezt nem akarom. Ő mindent megtett, hogy igazolja, hogy nem csak a sex miatt találkozunk, hanem tényleg fontos vagyok neki, mint ember. Ami többek közt azt jelenti, hogy nem volt sex az utolsó találkozásunknál, de valójában bizonyos ok miatt nem is lehetett. Viszont már tervezi a következő találkozást és úgy érzem, hogy azt megint nem egyszerűen barátira tervezi.


Mit szeretne? Megbeszéltük, hogy nem lennénk jó páros. Ezért nem hiszem, hogy komolyabb dolgot szeretne. Megbeszéltük azt is, hogy nem vagyok az a típus aki szeretőnek való, de igazából lehet neki sok más csaja rajtam kívül, akkor én miért? Ráadásul van egy pici babám, így nehéz még olyankor is találkozni amikor lehetőségünk van rá. Mégis vállalja a találkozást.


Reménykedhetnék, ha nem beszéltük volna meg a szitut, többször is. Nem zavarna a dolog, ha nekem a szerető dolog bejönne vagy ha nem élvezném a társaságát és akkor egyszerűen nem találkoznék vele többet, de így bajom van. Nem tudom ő mit akar és nem tudom én mit tegyek? Vélemény?



2014. okt. 28. 01:58
 1/4 anonim válasza:
Kérdezd meg tőle mit akar. :D
2014. okt. 28. 03:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
Ingyen prosti, ennek használ semmi többnek. És a legnagyobb baj, hogy nem is érez irántad.
2014. okt. 28. 07:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 hellcatlana válasza:
Miért prosti, kedves válaszoló? A lány ugyanúgy benne volt az együttlétekben, élvezte is őket, tehát itt kihasználásról szó sincs. Abból ítélve, hogy azt mondod, inkább ne beszéljetek azokról a nőkről, akik az életében vannak, úgy hiszem, Te magad vagy, aki többet érez irántad, elvégre ha csak barátként tekintetél rá, még örülnél is neki, ha mással ismerkedne. Szerintem ne találkozzatok egy kis ideig, tégy rendet a fejedben és tedd fel a következő kérdéseket: Mit éreznék, ha összejönne mással? Meg tudnám szokni, ha már abszolút csak barátok lennénk? Jó, hogy most a közelemben van? Itt nagyon őszintének kell lenned. Szerintem a srác vevő lenne egy kapcsolatra, de mivel úgy látja, hogy te nem, hárít - ez jellemző a férfiakra. Mérlegelj, és meglesz a válasz is.
2014. okt. 28. 12:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:

Szerintem csak piszkálja a becsvágyát, hogy nem akarsz tőle többet, és hogy valójában elutasító vagy vele szemben. Vannak más csajok, csak éppen te vagy az, aki távolságot tartasz, te vagy a fekete bárány, aki ugyebár mindig kedvesebb, mindig közelebb áll a szívünkhöz a többinél.

És vedd úgy, hogy ezt tapasztalatból mondtam.

2014. okt. 29. 19:35
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!