Miért érzem úgy, mikor egy csúnyább lánnyal próbálok ismerkedni (mivel én se vagyok szép), hogy nemisigazán én érdeklem, csak már örülne, hogy összejönne valakivel?

talán mert neki is van szépérzéke

aztán kompromisszumot köt, ahogy te is

Egyszer egy férfi azt mondta nekem, hogy én nem a szépségemtől vagyok szerethető, mert az teljesen relatív. Biztosan van olyan férfi, akinek nem tetszik a külsőm, de annyira elragadóan kedves vagyok, hogy lehetetlen nekem ellenállni.

Mondjuk én nem hittem el neki (ezzel a lehetetlen ellenállni dologgal bizonyára túlzott), de volt elég időm megfigyelni, hogy van abban valami, amit mondott.

Lelki vonzalom nehezebben alakul ki, mint a fizikai, de sokkal tartósabb. A külsejét rögtön látod a másiknak, a lelkét csak sokára ismered ki. Mikor még fiatalok és gügyék vagyunk, szinte mind a mesebeli királyfiról, királylányról álmodozunk, aki szép, csinos és persze belsőleg is pont olyan, amilyennek elképzeltük.

Az igazi szerelem viszont álalában nem így működik, lassan alakul ki és mélyül el.

Nem mondom, hogy nincs olyan, hogy első látásra megtetszik valaki és aztán jellemre is tökéletesen megfelel, de azért ez a ritkább. A legtöbb esetben idő kell az érzelmek kialakulásához.

Persze, hogy amíg nem ismeri igazán az ember a másikat, főleg ha párkapcsolati téren amúgy is tapasztalatlanabb és amíg nincsenek érzelmek akkor ha lehetne választani, a szebbel ismerkedne.

Időt kell adni, hogy egyáltalán legyen esélye kialakulni valaminek mindkét részről. Persze így sem biztos semmi, nincs garancia rá, hogy egymásba szerettek, de nem kell rögtön feladni.