A nők mennyire fogadják el, ha egy férfi nem igényli a testiséget?

Alapvetően én nem akartam barátnőt sem! (családot sem akartam soha, és rendes párkapcsolatom sem volt érdemben, de nem is hiányzott) Csak úgy éreztem neki borzasztóan kell egy lelki támasz, aki kihúzza a gödörből, amiben a megismerkedésünkkor volt, és úgy gondoltam a barátságom önmagában nem lenne elég.

Szóval úgy kezdtem csinálni, mint egy normális 26 éves férfi szokott egy korabeli nővel, aki tetszik neki. Eredetileg csak az életkedvét akartam helyrekalapálni, de aztán megkedveltem ezt a furcsa "szerepjátékot", és lényegében véve "karakterben" ragadtam.

Tulajdonképpen szeretem a társaságát, meg minden, csak nekem ez a helyzet nevezzük úgy, abnormális.

Mindenféleképp szakítunk majd idővel, ez nem kérdés, de így se szó se beszéd nem akarom kirakni, meg szeretném megmenteni a barátságunkat, hosszabb távra, tehát jó lenne ha "kölcsönös megegyezéssel" válnánk el. :-D

Aranyos, életemben most kapom meg először, hogy attól vagyok ász, hogy nem érdekel a szex! :-D

A "lelki sérült" azért enyhén szólva túlzás, csak eléggé össze volt zuhanva se a munkában sem a párkapcsolatokban nem volt túl sikeres, én pedig szimplán jót akartam. Vagy akkor az lett volna a normális, ha lefekszem vele, amint hagyja magát? Akkor azért lennék szemét, mert kihasználtam, nem? Meg kívülről nincs rám írva, hogy "vigyázz szex és szerelemmentes övezet", a párkapcsolatok első fázisával, már korábban is játszottam, tulajdonképpen én döbbentem meg leginkább, hogy nem egy lányból "csinálhattam" volna barátnőt, csak sohasem akartam. Érdekes, hogy itt senki sem kérdezte meg, hogy miért nem akarok párkapcsolatot, az ismerőseim közül ugyanis szinte mindenki ezzel nyaggat.

Na de mindegy is, ez a mostani nevezzük így színjátékot, még egy hónapig biztosan fenn akarom tartani, csak addig kell ügyesen lavíroznom. Csak őszinte leszek, rohadt nagy teher, hogy hazudok mindenkinek, mert a szerep kedvéért, most mindenki úgy tudja, hogy feladtam az eddigi párkapcsolat és szexellenes világlátásomat, pedig egy fenéket!

De nem hazudok neki, nagyot nem.

Egyszerűen nem volt más módszer arra, hogy közel kerüljek hozzá! Ha megismerkedsz egy vadidegen ellentétes nemű korodbélivel, és férfi vagy, akkor nem mondhatod azt, hogy "Szia! Legyünk barátok, megadnád a telefonszámodat?" Szimplán csak kihasználtam azt, amit egy ilyen idős lány gondol egy 26 éves férfiról, és mint írtam elvben én egy teljesen normális heteroszexuális srác vagyok, szóval nagyon meg sem kellett magam játszanom.

Most ha megmondtam volna neki az igazat, hogy szimplán sajnálom, akkor közölte volna, hogy ne sajnáljam, és soha többet nem néz felém.

Rohadtul büszke lány, de ez a kis csel, elhitetni vele, hogy tetszem neki, nos ezzel több legyet ütöttem egy csapásra, egyrészt elfogadta a közeledésemet, másrészt tényleg helyreráztam az önértékelését, sőt még arról is meggyőztem, hogy keressen egy olyan munkahelyet, amit nem utál annyira. Mondjuk ez eddig félsiker, mert még csak keresgél az állások közt, de ha nem biztattam volna továbbra is maradt volna ott, ahol eddig, pedig szívből utálja.

Szóval hazudtam neki? Igen, de ki a fenét érdekel, ha egyszer bevált, és jót tett neki?

A hibát ott követtem el, hogy túlságosan élveztem ezt a szerepet, és egyre több "párkapcsolatos" dolgot kezdtünk el csinálni együtt, aztán pedig már nem volt megállás. Ráadásul néha el is felejtettem, hogy honnan indult ez az egész, és tényleg úgy éreztem, hogy érdemes lenne feladni az eddigi életfilozófiámat a kedvéért. Most ha belegondolunk ez elég nevetségesen hangzik, tehát az a bajom, hogy van barátnőm, a GYK fél férfitársadalma azon sír, hogy nincs senkije, én amiatt, hogy van. :-D

De ha egyszer elindulok ezen az úton, tehát ha egyszer komolyan elkezdek "barátnőzni", akkor abból már nincs kiszállás, az olyan mint a drogozás, aki egyszer beáll a szerre, azt nehéz levakarni róla, és igen, ez az egyik ok, ami miatt nem igényeltem sohasem a párkapcsolatot, sok szempontból csak a baj van vele, ráadásul mikor természetessé válik, akkor onnantól kezdve csak hiányérzetet okoz, ha nincs.

A szexualitás elutasítása a részemről pedig egy teljesen normális logikai továbbvitele ennek. Mentségem nincs, soha nem ért semmilyen gyermekkori trauma, egyszerűen nem érzem azt, hogy olyan nagy dolog lenne a péniszemet egy nőbe dugdosni. Épp ezért a szüzességemet sem éreztem szégyennek, sőt mindig úgy gondoltam a többi férfire, mint afféle buta gyerekekre, akik jó dolgukban nem tudják, hogy mit csináljanak, és játszanak a "pisilőjükkel", szóval én azért utasítom el a testiséget, mert nem tesz hozzá semmit az ember életéhez, csak ezt hisszük, meg hitetik el velünk mások, és ez bizony sok ember életét teszi tönkre, elég megnézni az "X évesen még szűz vagyok, akkor már semmi remény sincs számomra a nőknél?" kérdéseket, te jó ég, komolyan néha a kollektív férfitársadalom megérdemelne egy jó nagy pofont.

Visszatérve az én helyzetemre, ami miatt ódzkodom a szakítástól az jobbára az, hogy előbb-utóbb valaki úgyis kitúrna az életéből, a férfi-nő barátság sajnos a gyakorlatban nagyon nehezen, vagy sehogy nem működik. Viszont az is tény, hogy ez a mostani párkapcsolat is, meg nem is helyzet is fenntarthatatlan hosszabb távon. Ami igazán nyomasztó, hogy a dolog teljes súllyal az én vállamon van, még nem buktam le, tehát ha néhány héten belül lefekszem vele, akkor marad minden úgy, mint egy rendes kapcsolatban, de akkor én feladom saját elveimet. Szex nélkül még pár hétig húzhatom el a dolgot, és valahogy át kéne vészelni a karácsonyt is (azt még én is tudom, hogy a párok általában azt együtt töltik, tehát alig másfél hetem van kitalálni valamit addig), ja és akkor még ott van az is, hogy biztosan el fogom veszteni őt. Na ez egy lose-lose helyzet. Szóval "dióhéjban" ennyi.