Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mennyit ér egy lány?

Figyelt kérdés

Meseszerű találkozás (spontán hazautazás + mindketten lekéstük a vonatunk), szerelem első látásra, nagyon egy húron pendülünk és kijövünk.

Egy hét után (de nem elsietve) bemutattam itthon és lefeküdtünk. Három hét alatt már szinte jártunk, találkoztunk amikor tudtunk és ahogy egyre jobban megismertük egymást egyre jobban megtetszettünk egymásnak.

Azonban neki volt egy (tényleg) nagyon hosszú párkapcsolata és még nem áll készen egy újra, elmondása szerint.

Egy párszor már elküldtük egymást, hogy az lesz a legjobb, de volt hogy én és volt hogy ő hívott, hogy 'hiányzol'.

Többször is lefeküdtünk azóta és annyi mindent éltünk át együtt rövid idő alatt hogy beleszerettem.

Nincs neki más, ezt tudom és engem sem érdekel azóta egy lány sem.

Jó most is a kapcsolatunk, deszükségem van rá, hogy többet lássam, többet legyek vele, amikor csak időm van.

Nem tudom meddig bírom ezt így, nagyon szeretném őt és egyébként ő is szeret, ezt érzem, de megy helyben toporgunk már majdnem két hónapja ... és félek, nekem egy idő után szükségem lesz arra hogy szeretni tudjak valakit, ha ő nem hagyja ...


F/20


2014. dec. 21. 18:44
 1/2 anonim ***** válasza:

Kérdés: Mennyit ér egy lány?

Válasz: 1 menet 5k nálunk

2014. dec. 21. 18:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:

Allahra mondom, adok érte 100 tevét!

Nálunk annyit ér egy ilyen.


by: Muhammad Ali al Abbudin

2014. dec. 21. 19:58
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!