Azok a párok, akik a külvilág számára is egyértelműen nincsenek már olyan nagyon jóban, de mégsem szakítanak, azok mégis, miben reménykednek?

Puszta kíváncsiság. A társaságban van egy pár, már elég régóta együtt vannak, valami 10 éve kb, nagyjából 2 éve házasodtak össze. Előtte is, és azóta is mindkét fél részéről mennek a megcsalások, veszekedések, sírás, minden. Most újévkor is a lány szegényke magányosan sírt a konyhában, miközben a kedves férje magasról tett rá. Mindketten önellátók, van munkájuk, albérletben laknak, tehát még azt se lehet mondani, hogy az anyagiak tartják össze őket.

Mégsem szakítanak. Gyerek nem lehet (a lány erősen túlsúlyos, majdnem összejött egyszer, de abból is vetélés lett), de a veszekedés, konfliktusok, hűtlenkedés az megy ezerrel. Hiába egy szobába vannak elhelyezve a házibulikon, ottalvós kirándulásokon, gyakran van, hogy külön alszanak.

Tehát nem értem. Ők csak egy konkrét példa, de sokan vannak mások is, akik hozzájuk hasonlóan együtt vannak, pedig csak a megszokás az, ami együtt tartja őket, bőven fiatalok még a továbblépéshez. Valaki, aki ismer hasonló párokat, vagy neki magának is volt ilyen élménye, tud nekem erre magyarázatot adni? Miért húzzák egymás idejét, ha különben is rosszul érzik magukat együtt?

Előre is köszönöm.