Elég kellemetlen történet. Én vagyok a világ legnagyobb barma. De magamnak csináltam a bajt, és azt hiszem, bár meghalnék. Lentebb következik a dolog. Marha hosszú lesz. (? )

Az van, hogy nyáron megismertem egy lányt. Körülbelül 10 évvel fiatalabb nálam, és mivel beszélgetésünk elején kijelentette, hogy utálja a sokkal idősebbeket, ezért letagadtam.. Jópár évet. Én nem hittem el, hogy valaki ilyen fontos lesz nekem. Csak flörtölgetni akartam. Beszélgetni, semmi komolyat... Annyira odaadó, kedves, értékes lány, annyira aranyos, és vicces, nem mellesleg pedig szép. Tökéletes volt. Órákig el tudtunk beszélgetni, mindenről, szeretett, és én is szerettem, nagyon. Aztán nem bírtam tovább, ősszel elmondtam, hogy sokkal idősebb vagyok, és még pár dolgot, amiben hazudtam. Nagyon kikészült, nagyon szomorú volt, próbáltam mindenféle úton-módon elnyerni a bocsánatát, aztán, mikor nem nagyon alakult, akkor azt mondtam, hogy eltűnök. Visszatartott. Azt mondta, ne menjek, mert sokat jelentek neki. És nem mentem. Kimentem a sulija elé, párszor, beszélgetni Vele, nem beszélt, sőt, nagyon megijedt. Próbáltam megnyugtatni, de eltűnt. Aztán pár napra rá elmondta tesójának az egész történetet. És Ő beleverte a fejébe, hogy én csak kihasználtam, játszottam Vele. És hogy azonnal szakítson meg minden kapcsolatot velem. És utána nagyon bunkó lett. Nagyon rondán elkezdett beszélni velem, egy ideig tűrtem, aztán én is elkezdtem bántani. Aztán a következőként alakult: veszekedtünk-aztán bocsánatot kértem-kicsit normálisabb verzióban beszéltünk-megint bedurvult-próbáltam nyugtatgatni-megint felhúztam magam, bántottam-bocsánatot kértem.. Ez így váltakozott, és október közepén, vége fele összejött egy gyerekkel (egy egy hetes csend után), akivel a mai napig együtt vannak. Azóta sok minden történt. Általában ezek a dolgok, felváltva, csak én próbáltam érvekkel meggyőzni, írtam verset, 3 oldalas bocsánatkérő levelet, több oldalon leírva, mennyit jelent nekem, különböző meglepetéseket, az összes érzésem, történetbe foglalva történetünket, bókokat, képeket, miatta létrehozott ilyen-olyan dolgokat, álnéven próbáltam újból beszélgetni vele, persze közben direkt lelepleztem magam, mert nem akartam becsapni, nagyon sok mindent próbáltam. Még volt egy időszak, november vége, december közepéig, mikor MSNen is beszéltünk, újból. Még előfordult az is, hogy Ő keresett, egyetlen egyszer (október óta), de távolságtartó maradt, amikor belelendültünk volna az olyan jó kis beszélgetésekbe, mint rég, hirtelen lelépett. Aztán néha persze veszekedtünk, néha csak nagyon szűkszavú beszélgetéseink voltak, néha elég jók, mikor megfeledkezett magáról. Majd Karácsony előtt szó nélkül letörölt. Nem adott választ, úgyhogy, újból elkezdtem kérdezni, miért csinálja ezt, miért bánt, Karácsonykor felvettem másik címről, egy köszönömöt sem mondott a Boldog Karácsonyra, egyszerűen megint szó nélkül letörölt. Azóta minden nehezebb. Betegnek tart, fanatikusnak, mániákusnak, meg már olyat is mondott hogy pedofil vagyok, néha a feljelentést is meglebegteti, és nem értem, miért. Múltkor összefutottunk utcán, beszélni akartm vele, úgy meg volt rémülve.. úgy január végén, február közepén kénytelen voltam egy közös ismerősünk címéről beszélni vele, ahol persze lebuktam, de nem bántam.. Akkor nagyon, de nagyon csúnyán veszekedtünk, azt mondja, utál már, és bár az emlékem is kitörölhetné, minél hamarabb, meg azt mondja, túlságosan nyomulok. Később, pár nap múlva megkerestem, emailben, boldog névnapot kívánni, viszonylag jól reagált. Aztán újból elhallgatott, felvettem másik MSNcímről, kb. 4-5 mondatot tudtunk beszélni, mert letiltott, újból – aztán írtam neki egy marha hosszú emailt, amiben úgy az egészet összefoglaltam, kedvesen, nem erőszakosan, hogy mennyire szeretem, mennyit jelent nekem, ohgy mennyire megbántam... és azóta eltűnt, a legrosszabb, hogy utána még írtam egy kiakadós mailt, amt nem olvasott el, elég hisztisre sikerült. Én nem tudok már mit tenni. Eltűnt most pár napja, és azt sem tudom, mi van vele. Nem tudom, mit tehetnék. Annyi mindent feladtam már miatta, annyi mindenről, és mindenkiről lemondtam érte, hogy lássa már, mennyire megbántam, és hogy mennyire ő kell nekem, hogy visszanyerjem a bizalmát, megbocsásson, és legalább próbáljuk valahogy újrakezdnei. Nagyon sok lányt ismertem meg az utóbbi időben, és rájöttem, hogy ilyen lányt én még sosem találtam. Komolyan mondom, ott tartok, hogy az én sorsom már nem érdekel, és bár meghalnék, ha ezzel a lánnyal már semmi nem lehet. Ha létezik „Igazi”, akkor nekem Ő az, én kb. 1 lánynál voltam hasonlóképp kitartó, de az más helyzet volt, alapjáraton nem vagyok ilyen. De már beleőrülök, hogy Vele álmodok folyton. Nem érdkeel, ha megdöglök, ha elmegy a munka, a suli, semmi nem, mert én nem bírok nélküle élni, és sajnso ez nem túlzás, vagy pofázás. Több, mint fél éve olyan inteznív szerelmet érzek iránta, amit még senki iránt. Nem tudom, szerintetek van ebből kiút? Vagy van erre valamilyen megoldás? Azon kívül, hogy elfelejtem?

Nem akar megbocsátani, bármit is teszek, megmakacsolja magát. És én ebbe beledöglök... Segítsetek...

Bocs, ha mocskosul hosszú lett, és aki nem olvassa el, megértem, de aki elolvassa, annak megköszönöm, és a válaszát is...

Egy kapitális marha..