Nektek hogyan viseli a párotok, ha a vizsgaidőszakban tanulnotok kell, és nem értek rá 2/3 hétig a másikkal foglalkozni?

Én 160 km-re költöztem a szülővárosomtól, mikor egyetemre mentem. Orvosira járok, és év közben is tanulnom kellett mindig. Igyekeztem úgy elintézni, hogy hétköznap mindent letudjak, ami a tanulást illeti, és minden hétvégén hazautaztam hozzá. A vizsgaidőszak kicsit jobb volt, mert akkor otthon tanultam, és ráértem 1-2 órát találkozni vele. Igaz, hogy ez nálunk nem 2-3 hét volt, hanem december közepétől január végéig nyomnom kellett. Eleinte jó volt, hogy minden nap találkozunk, aztán meg az volt már a baj, hogy miért ilyen keveset. Sokszor ment a hiszti és a vita, hogy mikor lesz ennek már vége, aztán jött a nyári szünet, akkor feltöltődtünk, majd kezdődött minden elölről.

Idén végzek, ez a 6., utolsó évem. Most már csak gyakorlataim vannak, a kórházba járok be minden nap, itthon csinálom a gyakorlataimat, és csak vizsgázni járok le. Most csúcsosodott ki az egész, egyre rosszabbul viseli már ő is, meg én is, pedig tényleg csak 1-1 hétre járok le havonta-kéthavonta. Lassan 6 éve csináljuk.

Neki kellett ehhez az egészhez egy jó nagy adag türelem és támogatás, nekem meg oda kellett raknom magam, hogy mindig, minden téren 100% lehessek. Amikor végzek, tervben van, hogy összeköltözünk végre, és elkezdjük a közös életünket. Hát nem tudom elmondani, mennyire várom.

az orvosin nem csak az utolsó 3 hétben, hanem mindig....állandóan az van, hogy oké, most már tanulnom kell, fáradt vagyok, korán kelek, stb.

együtt járunk edzeni, az heti kb 4-5 együtt töltött óra, utána hazakísér a párom, addig is együtt vagyunk. plusz szorgalmi időszakban heti egy délutánt, vagy délelőttöt kijelölünk és akkor együtt vagyunk. de vizsgaidőszakban kezd már egyre rosszabb lenni. eddig még csak-csak megoldottunk de most az utolsó héten már katasztrofális a helyzet. ezért beészlünk, chatelünk nagyon sokat, de sajna kevés az idő.

Az én helyzetem speciális. Nálunk ő évek óta külföldön él, kint sportoló. Engem pedig itthonra köt az egyetem. Pont akkor ismerkedtünk meg (interneten), amikor felvételiztem, és az első tanítási nap előtt utaztam ki hozzá először. És ennek már másfél éve. Azóta 3 hetente találkozunk kb. 3-4 napra, mindig én megyek hozzá, mert hétvégén mindig ott kell lennie. Karácsonykor két hétre hazajöhet, meg nyáron június-júliusra. Most a vizsgák után voltam nála egy hetet.

Nem mondom, hogy nem naghyon nehéz, mert az. Azt sem mondom, hogy néha nem zördülünk össze, de mindketten tudjuk, hogy ez csak a másik hiányából fakad. Volt egy nehéz időszak, amikor majdnem összepakoltam és mindent itt hagyva kiköltöztem hozzá, de végül úgy döntöttem, maradok és befejezem az iskolát. Aztán utána, remélem, összeköltözünk. Sosem kérném, hogy jöjjön haza, mert büszke vagyok az eredményeire és ő ia tiszteletben tartja a döntésem.

Mindig mérlegre kell tenni, hogy mi az erősebb. Ha szeretitek egymást annyira, akkor elő kell valahonnan kaparni azt a türelmet. :) Sokkal többet bírunk, mint hisszük. Csak legyen egy cél, legyen mit várni, legyen bizalom és tisztelet, és akkor minden rendben lesz.