Ez normális? Mindig is így volt és lesz?

Már lassan 3 éve együtt vagyunk a barátommal és már olyan ritkán szokott keresni. Hétvégente szoktunk találkozni és ennyi. Régen, a kapcsolatunk elején, mikor még tartott ez a fellángolás stb. akkor mindig keresett, mindig igényt tartott rá, hogy beszélgethessen velem... Mindig elmondta, hogy mennyire szeret, mennyire szép vagyok stb... Én mindig is a realitás talaján álltam, gondoltam, hogy nem lesz ez mindig így, de engem ez annyira szíven üt... :/ Régen állandóan ő keresett meg minden, most meg alig-alig... 7vége előtt ír nagyjáb, hogy na akkor talizunk? Szokta persze most is mondani, írni hogy szeret, meg nem is az hogy nem érezteti velem, de kicsit elhanyagolva érzem magam... :S Főleg, hogy egy suliba járunk és a kezdetek óta soha nem is keresett ott meg, hogy láthasson.. Az elején még megvárt suli után, dehát most persze az is benne van a dologban, hogy mindkettőnknek vannak elfoglaltságai, de fáj, hogy nem tart igényt rám... Annyira hinnék az örök szerelemben, de sajnos elhiteti velem hogy nincs... :S Úgy érzem, hogy csak megszokásból van velem. :( Én nem erre vágyom, nem akarok megszokás lenni. Én kalandokra, új dolgokra vágyom... És vele... de nem értem miért múlik el mindig az emberekben ez az érzés? vagy én látom rosszul? Én nagyon szeretem, szerelmes vagyok, de szerintem bárki lennék, és ő is bárki lenne, nem tartana nála ez az érzés 3 évnél tovább... :S