Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Tökéletesen elpusztította a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Tökéletesen elpusztította a lány a legkisebb szeretetet is, amit éreztem iránta. én ennyi fájdalmat már nem bírok benyelni. Mi lesz most?

Figyelt kérdés
annyi esélyt, próbálkozást adtam neki, szóval, annyira sok mindent adtam neki, nem fogadta el, sőt, egyszerűen... ááá, már írni sem bírok, kiölt belőlem minden reményt, érzelmet, életértelmet, 'tehetséget', kedvességet, mindent. egyszerűen az ember akit a legjobban szerettem tönkretett. azt mondja, hogy én tettem őt tönkre, hogy mindent a fejéhez vágok, hogy idegbeteg vagyok. az utóbbi időben, hosszú hónapok óta igencsak higgadtan próbáltam közeledni hozzá, figyelmese, kedvesen, gyakran hagytam, hogy szó szerint megalázzon, mert nem akartam vitát. néha persze elszakadt a cérna, akkor nagyon kemény voltam, amiért végülis bocsánatot kértem - nem azért, amit mondtam, hanem ahogy mondtam. gyakran észre sem vette, milyen áldozatokat hoztam érte. de most már végképp elrontotta. és ennek fejében még én is vagyok a mocsok hogy rendbe akartam hozni a kettőnk viszonyát néha valóban kicsit 'erőszakosan' de sosem túlerőltetve. azt tudom hogy ha én most abbahagyom a küzdelmet akkor ő kisujját sem fogja mozdítani. mi lehet most?
2010. febr. 13. 16:22
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
Ezeket meg kellene beszélnetek.Mondd neki hogy vagy megváltozik vagy elhagyod őt.Az a lány nem szeret téged igazán, és ha a kisujját sem mozdítaná akkor szerintem felejtsd el mert nála jobbat érdemelsz.
2010. febr. 13. 16:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 errre ***** válasza:
100%
lehet hogy azt nem veszed észre, hogy te milyen voltál.mert lehet h te most csak azt látod h te milyen jó voltál..
2010. febr. 13. 16:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:

UGYANEZ van velünk is! csak itt én vagyok a lány.. úgy érzem elszakadt a cérna, és hiába mondom neki h változzon, mert nem tudom őt Gy tovább szeretni, meg minden nap figyelmeztetem, h ha így folytatja, akkor megunom, és nem leszek belé szerelmes...stb. ...:S


nem tudom elhagyni, próbáltam, de nem ment, azért mégis csak szeretem..


csak utálom, h nem változik. inkább haragszok rá, mint nem szeretem.


mondjuk azt mondják, h aki szerelmes, az sosem haragszik a másikra. hát ez egy kamu!:D

2010. febr. 13. 16:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 A kérdező kommentje:
nem mosom kezeim, mert én sem voltam jó, de én legalább bocsánatotkértem, én legalább kiengeszteltem, ahogy tudtam, ha rosszat tettem, figyeltem rá, én sosem fenyegetőztem, sosem szapultam, megpróbáltam megbeszélni mindent, őszintén, figyelemmel, változtattam is kismillió dolgon.
2010. febr. 13. 16:32
 5/13 anonim ***** válasza:

mióta vagytok együtt? mert hacsak nem egy kis fellángoló lamour, meg kellene tudni beszélnetek.

holnap itt a valentin-nap, hajrá, hátha ő is megértőbb lesz azon a napon kicsit (a lányoknak elvileg fontos az ilyen..)

2010. febr. 13. 16:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 errre ***** válasza:
hány éves vagy?
2010. febr. 13. 16:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 A kérdező kommentje:
jaja, én is haragszom néha nagyon durván rá, csak ugye ott a dolog, hogy megbocsátom végül, mert szeretem...
2010. febr. 13. 16:33
 8/13 errre ***** válasza:
mióta vagytok együtt és hány évesek vagytok?
2010. febr. 13. 16:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:
16:31 vagyok. Persze, azért én sem mosom kezeim... Sokszor én kezdeményezem a komoly (el)beszélgetést vele, amiből aztán vita kerekedik, mert azon kapom a fejem, h már megint kimagyarázza vhogy magát. Csak a hozzáállásán szeretném, ha változtatna bizonyos dologban, semmi máson, és akkor én sem lennék mindig HáziSári :D :)
2010. febr. 13. 16:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
Mégis erőlteted a kapcsolatot vele. Hagyd békén, nem illetek össze, csak szenvedtek egymással.
2010. febr. 13. 17:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!