Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Van értelme a szünetnek?

Figyelt kérdés
Sziasztok hétfőn a barátommal úgy döntöttünk,hogy tartunk egy kis szünetet a kapcsolatunkban vagyis ő akarta. Először úgy volt,hogy mindenképp szakítunk és már bele is törődtem aztán visszaforult és akkor mondta,hogy adjunk magunknak egy kis időt és gondoljuk át mit is akarunk egymástól. Megkért engem,hogy ne keressem őt 2 hétig ne is írjak a rokonainak sem majd ő jelentkezni fog. De azt is mondta lehet,hogy csak 1 hét lesz még nem tudja pontosan. Sajnos falun élünk mind a ketten vagyis egy helyen és itt mindenki pletykálkodik azt figyelik ki mit csinál és neki ez egy kicsit sok. Azért is voltak köztünk a viták mert én elmondtam egy két dolgot kettőnkről amit ő ugye vissza hallott és nem tetszett neki,hogy a magánéletünket kibeszéltem. Szóval a falu szája miatt akar egy kis szünetet meg azt mondta,hogy gondoljuk át és majd keresni fog. Csak attól félek,hogy így akar örökre szakítani velem elfelejteni.Félek,hogy soha többet nem láthatom. Szerintetek mit kéne tennem? Várjam meg a 2 hetet hátha jelentkezik? Én megteszem amit kért tőlem,hogy ne keressem őt ha hiányzom neki akkor szerintem úgyis megkeres és nem várja meg a 2 hetet mert az nagyon sok idő legalábbis számomra.
2015. márc. 19. 14:28
1 2
 1/20 anonim ***** válasza:
0%
"Szóval a falu szája miatt akar egy kis szünetet " ez nem a falu miatt van, hanem miattad.... Sajnálom a srácot...
2015. márc. 19. 14:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/20 anonim ***** válasza:
Ne legyél papucs...Állítsd te döntés elé.
2015. márc. 19. 14:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/20 A kérdező kommentje:
miattam ezt,hogy érted? én igazából semmi rossz dolgot nem tettem amiért a szünet mellett döntött. Először úgy volt,hogy nem akarja már tovább folytatni de aztán meggondolta magát és akkor ajánlotta a szünetet.
2015. márc. 19. 14:33
 4/20 anonim ***** válasza:
"mert én elmondtam egy két dolgot kettőnkről" szerinted normális dolog másoknak kibeszélned az intim dolgaitokat, ami csak kettőtökre tartozik???
2015. márc. 19. 14:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/20 A kérdező kommentje:
Szrintem a szünetnek nem sok értelme van csak telnek a napok meg a hetek és az is lehet,hogy már soha többé nem jön az is benne van sajnos.
2015. márc. 19. 14:35
 6/20 A kérdező kommentje:
tudom,hogy nem kellett volna kibeszélnem a kettőnk dolgait de én azt hittem,hogy lesz olyan ember akiben megbízhatok de tévedtem. Az a baj,hogy a falu pletykás mindent visszamondanak és ezt ugye a párom is megtudta.
2015. márc. 19. 14:36
 7/20 anonim ***** válasza:
Még mindig a falura fogod... Remélem a srác otthagy ha van egy kis esze, és tanulsz belőlle....
2015. márc. 19. 14:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/20 A kérdező kommentje:
köszi a jó kívánságokat jól esett.
2015. márc. 19. 14:39
 9/20 A kérdező kommentje:
Sajnos hiába írok én bármit is senki nem ismer engem sem az életemet csak kritizálni tudnak. Megszoktam,hogy mindig mindenkor csak is én vagyok a hibás meg a rossz.Ha nem keres többet akkor nem keres így jártam megszoktam már úgyis a szenvedést meg azt is tudom,hogy soha nem leszek boldog mert nekem nem jár a boldogság. És felőlem azt gondolnak meg mondanak rólam amit csak akarnak mert megszoktam,hogy én vagyok a fekete bárány szóval nem újdonság.
2015. márc. 19. 14:44
 10/20 anonim ***** válasza:

A kérdező nem mondta, hogy intim titkot árult el, bár szerintem ez lényegtelen.

Szerintem a szünet csak arra jó, hogy egy ideig "legálisan" találjunk másban örömet - szó szerint.

Én úgy gondolom, hogy a szünet egy nagy hülyeség.

Ha szeretne, akkor ennyi miatt nem akarna szünetet, hanem megmondaná, hogy na, drágám, ez nekem szarul esett, legközelebb ne mondj már el semmit.

2015. márc. 19. 14:55
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!