Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lányok! Itt a tavasz! A pasitokba nem bújik bele ilyenkor a kisördög kicsit?

Figyelt kérdés
Haverok, éjszakába nyúló ivászatok, rib.@ncnak öltözött csajok mindenhol (kis túlzással talán). Én elhiszem, hogy ilyenkor az ember is maga úgymond kitavaszodik, de nekem minden nyáron cirkuszaim vannak. Én egy kicsivel zárkózottabb fajta lány vagyok. Nem az örökké otthon ülős, de nem stílusom kocsmázni, meg folyton bulizni, és nem is jópofizok minden jöttmentel. A jelenlegi párommal 2 nyarat éltünk meg eddig. Az első, amin megismerkedtünk, az nagyon szép emlék, a tavalyin viszont nagyon bealakított. Az évfordulónkat úgy elrontotta ahogy csak lehet.(Az alkesz haverjai teledumálták a fejét, hogy én mekkora sz@r vagyok, és elment inkább velük zülleni és 2 napig vissza se akart jönni, meg szakítani akart) hamar visszajött saját magától hálisten, azóta szerintem egyre stabilabbak vagyunk, ahogy megy az idő... de a tavalyi csúnya emlék, és tudom, hogy fölösleges előre ráparázni, de én már most tartok tőle, hogy idén megint mi lesz... próbálok jófej lenni, nem csesztetem, nem akarom, hogy más nő véletlen elcsavarja afejét... ilyen is lett volna tavaly, de hálisten nem állt kötélnek. Van ilyen másnál is, hogy a nagy nyári hévben kicsit lesz@rják a párjukat az emberek? pasi33, én26
2015. márc. 26. 12:45
 1/7 anonim ***** válasza:

Szia!


Bevallom, én 2 évvel vagyok idősebb, de soha nem volt egy párommal sem ilyen gond.

Életemben egyszer értem meg, hogy megbeszéltük, este programunk van. Előtte lement a régen látott cimborákkal inni, és nem jött haza csak éjfél után matt részegen. De másnap és részegen is a bocsánatomat kérte.


Szóval én azt mondom, hogy aki ennyire függ a saját baráti társaságától, ott valami nem működik rendesen.

2015. márc. 26. 12:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:

Ilyenkor minden pasiba belebújik a kisördög, nem kell ebből nagy ügyet csinálni. Ha szeret téged, akkor úgyse fog megcsalni, akárhány csinos lány veszi is körül.

Ha elmegy a haverjaival kocsmázni, bulizni, az nem azt jelenti, hogy leszar téged. Kell neki egy kis élet rajtad kívül is, nem lehetnek az emberek 0-24-ig csak a párjukkal, különben megőrülnének.

2015. márc. 26. 13:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
Hát nekem alapból nem kéne ilyen pasi.
2015. márc. 26. 13:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 A kérdező kommentje:
En nem ertek egyet azzal, hogy normalis dolog a kocsmaban letezni, es olyan emberekhez huzni, akik a csajod ellen uszitanak, es a parodtol kulon elmenni bulizni. Nekem nem is lenne pofam elmenni nelkule bulizni. De amint emlitettem nem is vagyok nagy bulizos. De hat nem vagyunk egyformak......
2015. márc. 26. 13:06
 5/7 anonim ***** válasza:

28 éves nőként nekem azzal nincs semmi gondom ha egymás nélkül megyünk el valahova. Ő is mehet inni a haverokkal és táncolni mással. Megbízom benne. Főleg ha társaságban van. Amiről 2 ember tud az sokáig nem marad titokban.


Nekem ott vannak a csajos napok.

Ez tök egészséges. Néha neki is kell olyan nap amikor nem kell rád figyelnie. Teljesen más az ember a párja jelenlétében és más amikor csak haverokkal van. És kellenek ilyen lakalmak, napok is.


Én a gondot abban sokkal inkább látom amikor megbeszéltek valamit (pl évforduló ünneplése) és azt nem tartja meg. Mert feluszították a haverjai... ez ezért veszélyes, mert mi van ha mondjuk durvább dologra uszítja, mintha egyszerűen nem megy el veled ünnepelni? Pl verjen meg, hogy tudd ki az úr a házban?

Sajnos elég sok ilyen történetet ismerek. Aki ennyire befolyásolható ott komoly kapcsolatról nem lehet beszélni, tehát te csak addig leszel a nője amíg a haverok jól fel nem hergelik. :/

2015. márc. 26. 13:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:

Alkoholizal: már nem lennék vele együtt.

De aki ekkora érzelmi és sima aberralt...

2015. márc. 26. 13:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
Idegesít engem is amikor csajokat megnéz,de egyben biztos vagyok : ilyen jól még életében nem cumizta le senki,bolond lenne váltani :)
2015. márc. 26. 14:01
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!