Szörnyű kapcsolatból lehet működőt csinálni?

Fél évig jártam/járok a barátommal. Ez a félév maga volt a menny és a pokol felváltva. Nem volt hét, hogy ne veszekedtünk volna (általában az a gyújtópont, hogy keveset foglalkozik velem). Tényleg keveset foglalkozott, ebből az lett, hogy megismertem 1 másik fiút, akivel randizni szerettem volna. Emiatt kidobott.

Közben kiderült, hogy ő chatroluetten ismerkedett hónapok óta. Megegyeztünk abban, hogy várunk 1 hónapot, majd lehet újrakezdjük, csak arra kértem, hogy ebben a hónapban ne ismerkedjen, vagy nekem mondjon végleg nemet. 1 héttel később megkeresett, hogy kezdjük újra. Beleolvastam a facebookjába (mea culpa, nálunk ez általános jelenség sajnos), kiderült, hogy 1 másik lánnyal próbálkozott, de az elutasította. Terítettem, tudja, hogy tudok róla, szánja bánja, azzal védekezik, hogy nem lett semmi, a csajnak pasija van, mint kiderült. Ez szerintem a hazugságra nem mentség.

Szóval a bizalom mindkét oldalról off, pedig szeretjük egymást...

Én sík ideg vagyok, mert a héten ezzel a lánnyal megy bulizni, de elengedem, mert hinni akarok benne. Ő dührohamot kapott és ki akart örökre dobni, mert el szerettem volna menni a barátnőimmel bulizni arra a helyre ahol megismertem a másik srácot.

Próbálom vele megértetni, hogy egyenlőek vagyunk, és nem zárhat be a lakásba, de ez egyelőre nem nagyon sikerült, úgy van vele, hogy úgyis megcsalom, maximum nem bukok le, pedig ez nincs így, az az első se történt volna meg, ha nem részegít meg az érzés, hogy emberszámba vesz valaki.

Voltak jó pillanataink, amikor minden klappolt, de ezek sajnos elég ritkásak voltak és amint az én igényeim kielégítését kértem volna, azonnal kitört a háború. Szeretem, szeretek vele lenni, de ez lassan felőröl. Félek újra hinni abban, hogy változhat.

Én azt érzem, hogy mindent megtettem ezért a kapcsolatért azzal, hogy elviseltem az "érzelmi rideg tartást", ő pedig, hogy elviselte az ok nélküli "hisztijeimet".

A kedvenc idézetem az egyik utolsó veszekedésünkből:

-fél éve ugyanazért hisztizel!

-nem gondolod, hogy akkor talán változtatnod kéne?!

-nem tudom, lehet.

Mit gondoltok, lehet ez még 1 funkcionáló boldog kapcsolata két egyenlő félnek, vagy hagyjam, ha nem tudom elfogadni az alárendelt szerepet?

Ez az alárendeltség és semmibevétel sok mindenben megmutatkozik. Elvárja, hogy asszonyi kötelességeimnek eleget tegyek, ha együtt vagyunk készítsem el az ételét, főzzek, mossak rá. Ő eldöntheti kivel hova megyek, bántja a barátnőimet, de az én nevem "hallgass!", ő akkor és oda megy azokkal akikkel akar, ha megkérem, hogy maradjon, nem érdekli. Ha problémám van a kapcsolatunkkal (bármelyik fentebbi pont), akkor dühöng, nem érti mi a baj. Hosszan és nyugodtan részletezem a problémát ő pedig 1 okéval rövidre zárja, ha folytatom, abból van az üvöltözés, ajtócsapkodás.

A meséhez az is hozzátartozik, hogy a hozott mintája is ilyen. Az anyja egy tündéri nő, de cseléd számban van tartva, az apja többször megalázta előttem szóban.

Imádom ezt a fiút, de szükségem van, arra, hogy partnerként kezeljenek, ettől nem adok lejjebb.