Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek leesett neki, hogy tetszik nekem? (Hosszú és zavaros leírás) :D

Figyelt kérdés
Régóta ismerjük egymást egy sráccal, találkoztunk is és tetszik nekem, de kezdeményezni még nem kezdeményezett egyikőnk sem és nő létemre nem is merek. Szóval gondoltam megpróbálok utalni rá, így múltkor Face-en beszélgettünk, és poénból rákérdeztem milyen számára az álombarátnő. Mondott pár tulajdonságot, aztán ő is megkérdezte. Elmondtam, és a leírásom természetesen nagyon hasonlított rá. Aztán beszélgettünk egy kicsit, majd random megkérdezte, hogy kit próbáltam leírni. Természetesen nem akartam megmondani, hogy őt, szóval annyit mondtam hogy megkérdezte milyen az álompasim, én meg elmondtam. Erre nem válaszolt, szóval gondoltam oldom a helyzetet és kitaláltam egy random embert (akiről persze tudja hogy nem létezik). Megint csend, majd egyszer visszaírta, hogy nagyon jó lehet annak a srácnak. Visszaírtam, hogy lehet hogy így van, de nem hiszem hogy így gondolja. Erre írta, hogy biztosan így gondolja, mondtam hogy remélem, és akkor igazán megmondhatná. Azt válaszolta, biztos hogy meg fogja mondani, és mit reagálnék, ha megmondaná. Mondtam hogy örülnék neki. Erre megint egy kis szünet, majd megkérdezte hogy mikor találkozunk újból. Szerintetek? És esetleg valami tipp hogy konkrétabb tudjak lenni anélkül hogy nyomulnék? :D
2015. júl. 31. 19:59
 1/10 anonim ***** válasza:
"(Hosszú és zavaros leírás)" --> Mivel ez is a kérdés része volt, erre válaszolok: Igen.
2015. júl. 31. 20:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 A kérdező kommentje:
Igazából az csak egy figyelmeztetés volt, nem kell figyelembe venni... ;)
2015. júl. 31. 20:06
 3/10 anonim ***** válasza:
Túl forró a kása, hogy csak kerülgetni tudjátok? :) Legyen már valaki határozottabb! Így nem lesz semmi ebből.
2015. júl. 31. 20:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
Szerintem le.
2015. júl. 31. 20:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
Szerintem le, viszont nagyon óvodás a szintetek. Hány évesek vagytok?
2015. júl. 31. 20:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
Ühü. És micsoda pofára esés lett volna, ha te valaki másra értetted volna az "álompasit", ő meg magára veszi, mert azt hiszi, hogy róla beszélsz. Na ezek miatt sem megyek bele az ilyen "egymás húzása" című játékokba.
2015. júl. 31. 20:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:

"konkrétabb tudjak lenni anélkül hogy nyomulnék"


Szinte mindig ez a baj a nőkkel/lányokkal, inkább trükköztök, mindent agyon bonyolítotok, mert eszetekbe sem jut, hogy talán lehetne egyenesen és őszintén is. Kéretve magad csak ez lesz, az állandó félreértés. De persze ott a bejáratott kifogás, ez a férfi kötelessége, meg a nőnek jól esik ha még ebben sem kell erőfeszítést tennie. Szuper, csak aztán jönnek a félreértések, a bénázás és majd panaszkodsz, ha a srác megunja amiért csak kéreted magad és hoppon maradsz.

2015. júl. 31. 20:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 A kérdező kommentje:

19 és 18. Igen, gyerekesek vagyunk... :D


És egyetértek... Szégyellem is magam a nyusziságom miatt, egyszerűen csak nem viselném el ha elutasítana. Viszont akkor ez lesz az egyetlen járható út.

2015. júl. 31. 21:06
 9/10 anonim ***** válasza:
42%
Ne szégyelld mert minden jó ha jó a vége. Nem csak a cél fontos hanem az út is ahogy elérted.
2015. aug. 1. 08:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
41%
#9-es, azon túl, hogy ordas nagy közhely és Oravecz/Coelho színtű semmitmondás, még köze sincs a kérdéshez.
2015. aug. 1. 21:38
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!