Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Aki pótlékként kezdte, az is...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Aki pótlékként kezdte, az is marad?

Figyelt kérdés
Jelenlegi párommal egy éve vagyunk együtt. Pár héttel a megismerkedésünk után randizni és járni kezdtünk. Néhány hónappal később kiderült, hogy előttem pár hónappal szakított az exével, akivel néhány évig voltak együtt, és a lányt ugyanúgy hívják, mint engem. Képzelhetitek, milyen érzés volt. Ő azonban sosem beszélt az exéről - a mai napig nem említette nekem -, így én sem említettem, de azóta foglalkoztat a gondolat, hogy talán csak pótlék vagyok. Idővel ezt elfogadtam, és azt gondoltam, talán úgy kezdtem, de már biztosan többet jelentek neki. (Konkrét szavak sosem hangzottak el, azt sem mondtuk még egymásnak, hogy szeretlek. Ő nem mondja, én nem merem kimondani.) Most viszont megtudtam, hogy két héttel azelőtt, hogy mi megismerkedtünk, párom még próbálta volna menteni a kapcsolatukat, a szerelméről biztosította, és arról, hogy nehéz lesz túltennie magát rajta. Azóta - tudtommal - nem beszéltek. De lehetséges lenne, hogy egy évvel később is a másik lányt látja bennem, esetleg csak társaságnak és szexre kellek, vagy ez csak felesleges féltékenykedés és hiszti a részemről?

2015. aug. 30. 16:43
1 2
 11/13 A kérdező kommentje:

Szia, bocsánat, csak most vettem észre, hogy írtál. A helyzet nem túl rózsás.

Ez a szakítás öt napig tartott, aztán úgy döntöttem, beérem kevesebbel. Volt egy hosszú beszélgetésünk, felvetettük a lehetőségeket és a lehetséges problémákat, hogy mit tenne, ha rájönne, hogy ez már nem elég neki, ha többre vágyna, ha másra vágyna. Azt mondta, ha velem van, akkor velem van, akkor nincs más, és szólni fog, ha másképp lenne, de most még jól érzi magát vele.


Kb. két hétig minden jól ment, aztán megint jött a hanyagolás, de én elnéző voltam, mert a munkájára fogtam (napi 12-16 óra). A kérdésed után egy nappal pihenni mentünk vidékre, a hanyagolás ugyanúgy folytatódott, szexre csak a második este került sor, a harmadik nap már a kezemet sem fogta meg, meg sem csókolt. Aznap délután megtudtam, hogy megcsal. Nem mondta el, kb a képembe nyomta a telefonján a viberes beszélgetésüket. Előző este úgy írogatott a lánynak és fotózgatta magát, hogy fél méterre ültünk egymástól és beszélgettünk. (Én hülye akkor még azt hittem, hogy a haverjának írogat.) Egészen egyszerűen rám unt és lecserélt. És, hogy mit mondott, amikor rákérdeztem, miért? Azt, hogy talán másra vágyott, csak nem tudta elmondani. Kérdeztem, emlékszik-e a beszélgetésünkre, azt mondta igen, minden nap gondolt rá.


De, ha valóban gondolt volna, ha valóban érdekelte volna, hogy érint ez engem, nem viselkedik ilyen közönyösen, és nem így "közli" velem. Egy gerinctelen, közönyös, hazug és gyáva alak. A pihenés közepén hazajöttem. Már egy hónapja vége van, nem beszéltünk, ő a másik lánnyal jár. Kétlem, hogy szerelmes, egészen egyszerűen az egy könnyebb kapcsolat, még nincsenek elvárásai a lánynak, hogy komolyabb érzelmeket mutasson ki.

2015. dec. 28. 22:26
 12/13 anonim ***** válasza:
Sajnálom. Borzalmas lehetett. Remélem, már jobban vagy!
2016. nov. 7. 13:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/13 A kérdező kommentje:

Szia, igen, már sikerült kihevernem. Egy ideje újra kapcsolatban vagyok - csak remélni merem, hogy ezúttal jól választottam. Másnak tűnik, mint az előzőek, de bennem van a félsz, főleg, mert a párom a barátom és a lelki társam is egyben. De boldogok vagyunk együtt és nagyon sokat beszélgetünk. Rengeteget.

Nem mondom, hogy nem vagyok még mérges az exemre és hogy nem érzem még mindig megalázottnak magam, nem csak a megcsalás, de amiatt is, amiket eltűrtem a kapcsolatunk alatt. De próbálom azt mondogatni magamnak, hogy neki kéne szégyellnie és megalázottnak éreznie magát. Örülök, hogy felnyílt a szemem, boldog vagyok, hogy ez az út a jelenlegi páromhoz vezetett, de az exemnek kívánom, hogy tapasztalja meg azt a leforrázott, átvert érzést, amit én éreztem, és ami időről időre még felkúszik a torkomon, ha rágondolok. Kívánom, hogy tudja meg, milyen érzés ez, hogy rájöjjön, milyen érzés, amikor egy közönyös ember számára semmit nem jelentenek az érzelmei, és semmit nem jelent a másik számára a tisztesség és a becsület, amivel kezelnie kéne nemcsak a párját, de minden embert.

2017. márc. 22. 17:24
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!