Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Elhagynátok a párotokat érte?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Elhagynátok a párotokat érte?

Figyelt kérdés

Egy éve beszéltem napi szinten egy 24 éves sráccal, akivel sosem találkoztam. Én szerettem volna találkozni, de nem hoztam fel a témát. 3 hónapja kérdőre vontam, hogy akar-e tőlem valamit, mert én kedvelem, és ha nem, akkor ne vesztegessük egymás idejét. Azt mondta éljem az életem, messze lakunk és jelenleg nem tudunk együtt lenni, blabla. Szóval összejöttem valakivel, akivel már szinte együtt is élek, és ő próbált tovább beszélgetni velem, annak ellenére, hogy előre szóltam, ha nekem van valakim akkor nekem csak ő van és nyilván nem beszélek más pasikkal, pláne ha tudom, hogy kedvel engem. Nagyon kiakadt, végül könyörgött, hogy várjak rá 4 hónapot és ide utazik hozzám, és utána odaköltözhetnék hozzá, és még a szüleinek is bemutatna ha úgy alakul, de hogy ő velem akar lenni, csak én kellek neki. mondtam, hogy sajnálom, de ezt hónapokkal ezelőtt kellett volna mondania. Aki most van, nagyon édes, kedvelem, és szeretek vele lenni, de nem szeretem. Semmi rosszat nem tett ellenem, nem érdemli meg, hogy mással beszéljek, vagy a háta mögött bármit is tegyek.


A külföldi srác abu dhabiból jött, azaz ekte arab, de azt mondja, a szülei nem konzervatívak, és ha mégsem fogadnának el, őt nem érdekelné, mert van elég pénze hogy eltartson.


Nem szeretnék a bizonytalanságra építeni. A külföldi srácnak semmi felelősségérzete, 24 évesen életében nem dolgozott, és azt hiszi pénzen bármit meg lehet venni. Úgy érzem ő nem lenne a helyes választás, bár azt mondta értem még elkezdene dolgozni is, és abbahagyná azt az életmódot amit folytat.


2015. szept. 1. 23:17
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
94%

Egy normális, racionális gondolkodásra képes nő nem hagyná el, egy ösztönlény igen.

Döntsd el, te melyik vagy, és az alapján dönts!

2015. szept. 1. 23:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
100%
Itt van a sok bevándorló...válogass ezekből..
2015. szept. 1. 23:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
100%
Jelenlegivel maradnék, a másik álomvilagban él.
2015. szept. 2. 00:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
Hát szerintem ha az arabod idejön, akkor mindig tarts magadnál lúgot, az közömbösíti a savat...
2015. szept. 2. 01:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 Fish1 ***** válasza:
100%
Szerintem egyik se. Ne hülyítsd a srácot, hogy együtt vagy vele, közben meg nem szereted. A külföldi meg szerintem csak ígérget, mert megijedt.
2015. szept. 2. 02:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 omba ***** válasza:
100%

Az egyik komolytalan, a másikat sem szereted...

Miért nem keresel valami normális életet?

2015. szept. 2. 08:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 A kérdező kommentje:
A szerelem meg kialakulhat.. o amugy is hosszu tavra tervez, es ket ember miert ne hazasodhatna ossze ha nem szeretik egymast szerelemmel. A kenyelem fontosabb, nem?
2015. szept. 2. 11:26
 8/11 anonim ***** válasza:
46%
Kérdező ne járkálj sokat a tükör előtt mert még a végén szembe köpöd saját magad...
2015. szept. 2. 13:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 Fish1 ***** válasza:

Szerintem ha eddig nem alakult ki szerelem, akkor nem is fog.

Persze, össze lehet úgy is házasodni, hogy nincs szerelem, de a későbbiekben vergődés lesz, veszekedés, vegetálás, esetleg megcsalás. Megéri ez?

2015. szept. 2. 15:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
Egy házasságban a szerelem elmúlik, de a vonzalomnak maradnia kellene, anélkül az nem házasság, hanem barátság. Ha meg vonzana a mostani, akkor már rég szerelmes lennél.
2015. szept. 2. 15:18
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!