Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mit jelenthet, hogy szünetet...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit jelenthet, hogy szünetet kér a barátnőm? (Eléggé furcsa módon) (A hosszúságért előre is elnézést kérek)

Figyelt kérdés

Két hónapos távkapcsolatba kerültünk (200 km). Nagyan jól és gyorsan alakultak a dolgok közöttünk, ezt szóvá is tett, hogy túl gyorsan haladunk, de a körülmények, véletlenek, bénázások miatt nem tudtunk visszavenni a tempóból. Amikor nem voltunk együtt facebookon tartottuk a kapcsolatot (annak ellenére, hogy én nem szeretem) egész jól elbeszélgettünk. De ahogy telt az idő a találkozásunk óta egyre rövidebb és üresebb lett a beszélgetés (pedig lenne bőven téma). Tudom magamról, hogy a chatelésem elég kiábrándító tud lenni, ezért is szerettem volna az ilyen időkben minél hamarabb találkozni vele, mert a személyes talákozáson és után minden passzolt. 99%-ban. Többször lett volna lehetőségünk találkozni az ő városában (a családjának érthető okok miatt még nem mutatott be, gondolom ezért) nem "ért rá" (=nem akart) találkozni.


Viszont voltak dolgok amiket muszály lett volna megbeszélni ezért abba maradtunk, hogy másnap szerzek egy telefont és beszéljünk telefonon.

Hívtam is másnap egyszer kicsengett a további próbálkozásoknál már ki is volt kapcsolva. Este megkérdeztem, hogy mit szeretne tőlem, mert ez így nem állapot, hogy beszélni se tudunk rendesen. A válasza az volt hogy nem tartja alkalmasnak most, hogy ezeket megbeszéljük. De ha erőltetem akkor muszály lesz. Természetesen nem akartam erőltetni ezt meg is írtam neki csupán annyit kértem, hogy mondja meg mennyi időt várjak az alkalomra. A válasz: nem tudom, hogy működhet e. Szüneteljünk.

Nálam ez annyit jelent, hogy szakítani akar de nem tudja még, hogy hogyan.

Ezen felháborodva megkérdeztem, hogy ennyi lenne? Így akarja lerendezni? Mi a gond?

Kicsit kiakadva válaszolta, hogy nem illünk össze.

Ezek után csak annyit kértem tőle, hogy legalább személyesen rendezzük le a dolgot, emberileg, ne csak annyi legyen, hogy írok egy mondatot és vége.

Végül annyit felelt: hogy ha most erőltetem a dolgot akkor így érez. Ezért mondta, hogy szüneteljünk.

Nem értem az egészet, hisz személyesen minden tökéletes. Elképzelhető, hogy kicsit megfojottam volna és csak egy kis levegővételt harcolna ki magának vagy komolyabb is lehet?


Előtte többször is volt, hogy félreertettük egymást (hála FB) és szóba került, hogy így szeretne e végetvetni a kapcsolatnak. Erre persze határozott nem illetve dehogy is volt a válasz mind a két irányba. Most viszont komolyan aggódom. Aki tud segíteni vagy van tapasztalata, kérem írja meg. Előre is köszönöm.


20/F



2015. szept. 13. 21:48
 1/6 anonim ***** válasza:
kézilabdában is szokás kérni, vizilabdában is...szünet és majd folytatódik a meccs
2015. szept. 13. 21:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:

Most tekintsünk el attól, hogy ráakaszkodtál, és megfojtod:


1. nincs senkije még, nem csalt meg, kieszemltje sincs, viszont a távkapcsoalt miatt, akármi miatt elhidegült, és szakítana.

2. nincs senkije még, nem csalt meg, de van a közelben kiszemeltje, akivel már találkozgat is talán, és elhidegült tőled emiatt.

3. konkrétan érzelmileg alakulgat neki valakivel, már lehet, hogy szex is volt > érzelmi kötődés megkezdődése és erősödése könnyebben elkezdődhetett ez által, csak nem tudja, hogyan közölje ezt feléd, mert a lelkiismerete erősen mardossa.

4. semmi hátsó dolog, egyszerűen kiábrándult belőled, ezért is fogyott el a téma.

2015. szept. 13. 21:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:

Tapasztalat: fb chat rossz, én is már többször összevesztem emiatt a párommal.

De miért nem skype-oltok, vagy videóchat-eltek?


Szerintem, hagyd a fenébe ezt a csajt, azt se tudja, hogy mit akar, a szünet meg egy nagy nulla, semmire se jó, mivel a problémát beszéddel kell megoldani!

Szerintem nagy reményeket már ne fűzz hozzá.

És ez a folytonos kifogáskeresés...szánalmas szerintem.


Ha tényleg komolyan gondolná, akkor nem így viselkedne! Ha egyenes ember lenne, akkor kerek perec a szemedbe mondaná, hogy mi a gond!


Én is távkapcsiban vagyok a párommal, nálunk is 200 km a táv, csak mi már 2 és fél éve együtt vagyunk nagyon boldogan! Ő 31 én 25


Sajnálom, de keress egy másik csajt!

2015. szept. 13. 21:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
200 km-ről nem lehet valakit szeretettel, szerelemmel, f÷sszal, ellátni. 2 hetente jártam haza Németországból, de kevés volt!Más kell nektek!
2015. szept. 13. 21:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 A kérdező kommentje:

Köszöm a válaszokat de sajonos van két probléma:

1 szerelmes lettem belé

2 soha semmit nem adok könnyen amit szeretek


Az a helyzet, hogy erős akaratú lány de ha még nincs eldöntve valami akkor könnyen imbojog. Már a második nap úgy alakult hogy anyukámmal együtt töltöttük a közös programot 1 hónap után közös családi nyaralás. Tehát tényleg szerencsétlenül gyorsan alakultak a dolgok. Volt, hogy össze akart költözni, de mikor én említettem meg akkor csak lassított.

A kérdésem lényege az lenne, hogy tudom, hogy nem lesz könnyű de menthető e a dolog? Ha igen akkor milyen ötletetek van rá?

Főként olyanok válaszát várom aki volt már hasonló szituba és meg tudta oldani, de bárki írását szívesen fogadom, ha van jó ötlete, észrevétele.

2015. szept. 13. 22:15
 6/6 anonim ***** válasza:
Ugyan ennyi kmre, ugyan ilyen lánnyal voltam együtt. Fél évet kellett harcolnom hogy láthassam, aztán még 3 hónap hogy bemutasson a szüleinek. Addig mikor ott voltam mindig hotelbe aludtunk. Voltak viták, kicsapongások nekik, de visszajött. 4-ik alkalommal viszont végleg itt hagyott. 4,5 év..
2015. szept. 14. 05:39
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!