Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ezek alapján szerintetek szeret engem?

Figyelt kérdés

A barátommal 7 éve együtt vagyunk. Az elején minden nagyon jó volt, aztán én továbbtanultam egy másik városban és akkor nagyon megromlott a viszonyunk. Hétvégenként jártam haza. Nekem nagyon hiányzott amíg távol voltam, de ő a hétvégéket mindig a haverjaival töltötte kocsmázással, ahova én nem mehettem. Sokat is veszekedtünk abban az időszakban, nem foglalkozott velem. Utána az egyetemen én is találtam társaságot akikkel ki tudtam kapcsolódni. Ebben a társaságban volt egy srác, aki ugyan abban a cipőben járt mint én, így sokat tudtunk beszélgetni. Egy buliban aztán megcsókolt. Otthon elmondtam ezt a barátomnak, aki ezután szakított velem. De aztán visszajött hozzám, mert még mindig szeretett és megbocsájtott, megbeszélünk mindent, így újra együtt voltunk.


Az eset óta eltelt 4 év. A barátom mégis állandóan ezzel hozakodik fel veszekedéskor, hogy én őt megcsaltam, nem bízik bennem az eset óta. Meg olyanokat mondd hogy én azzal a sráccal hemperegtem, meg ki tudja miket műveltem még másokkal... Úgy beszél erről, mintha a fél világ végigment volna rajtam...


Szerintetek tényleg szeret engem (mert a mai napig ezt mondja)? Mert rohadt sértő, hogy ilyet feltételez, hogy én fűnek fának szétteszem, pedig ismer 7 éve, tudja hogy nem ilyen vagyok... mégis ilyennek állít be.


2015. okt. 1. 09:10
 1/4 anonim ***** válasza:

Ezt nem lehet eldönteni, lehet, hogy szeret, az is lehet, hogy nem. Amiben biztos vagyok, hogy ha szeret is, az ő szeretete nem az, amire neked szükséged van. Ez a szeretet birtokló, lehúz, és nem emel, rombol, és nem épít.

Ő úgy tudja csak önmagát emelni, hogy a másikat lenyomja. Érdemes lenne erről beszélgetnetek egyszer, és nem a te "hűtlenségedről".

2015. okt. 1. 10:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
Igaza van Wandanak! Meg milyen megbocsájtás már az amit aztan szamonkérnek?
2015. okt. 1. 10:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
Jobb már nem igen lesz...
2015. okt. 1. 10:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
Ezzel a pasival kkor kellett volna szakítanod,amikor minden más fontosabb volt tőled.De még mindig nem késő.Milyen dolog már felemlegetni egy évekkel ezelőtti csókot? Ebben az esetben ő is tehetett róla,mert nagyon elhanyagolt,nem arról van szó,hogy kinyalta a hátsódat is és jódolgodban csókolóztál mással.Mondd neki,hogy sajnálod,hogy nem tudja ezt elfelejteni és elhagyod,hogy könnyebben menjen a felejtés.
2015. okt. 1. 12:32
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!