Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ebben neki mi volt a jó, miért hazudott?

Figyelt kérdés

Neten megismertem egy férfit, 150 km volt köztünk a távolság, heti 2x mindig eljött hozzám, ez alatt az idő alatt nagyon megszerettem fontos lett nekem, szerelmes lettem bele, ezt ő is tudta, viszont sosem volt szex 1x sem, csak csók de az is ritkán.

Azt is mondta, hogy egyszer nyugodtam meglátogathatom őt ha akarom, mert nagyon örülne neki bemutatna a családjának is.

Mindig küszködtem a kinézetemmel mert nincs szép arcom sem és túlsúly is van rajtam, és én elhittem h így is tetszem neki, de mindig volt kifogása a szexre.

De annyira jó volt vele tölteni együtt az időmet h nem is volt olyan fontos már számomra.

Most pénteken úgy döntöttem elmegyek hozzá nekem nincs autóm így vonattal busszal ami majdnem 2,5 óra volt.

A címét már régen elmondta, gondoltam meglepem.

elmentem arra a címre de akik ajtót nyitottak nem ismerték őt sosem hallottak olyan emberről, megmondta a munkahelye nevét is ami abban a városban van.

mivel felutaztam így oda is bementem de ott sem dolgozik ilyen ember, és aznap már el sem értem őt telefonon sem egészen péntekig még nem volt gond csütörtökön is beszéltünk még.


ÉS az óta semmi, ráadásul az utolsó vonatot lekéstem így egy kis szállodát kellett keresnem.


És így fogalmam sincs , hogy érjem el, törődjek ebbe bele?

30/N


2015. dec. 16. 17:05
 1/8 A kérdező kommentje:
ÉS mi volt ebben neki a jó?
2015. dec. 16. 17:07
 2/8 anonim ***** válasza:
Szerintem ne akard elérni ezek után. Ha ő hívna, akkor felveheted a telefont, hogy magyarázatot kérj erre az egészre. De igazából én a helyedben ezek után nem bíznék meg benne.
2015. dec. 16. 17:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:

Jó kis mesét adhatott be :)

És mennyi ideig ment ez?

2015. dec. 16. 17:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:

Én azt nem értem, hogy hol érte meg neki ezért heti kétszer ennyit utazni...? Még ha a szexet erőltette volna, azt mondom azért csinálta (bár így is gáz lenne), de csak azért, hogy hülyítsen? Inkább nem jellemezném...

Egy biztos, szerintem semmiképpen se bízz benne többet, és bár tudom rohadt nehéz, muszáj elfelejtened. Különben csak tovább őrlődsz, és ha elő is kerül, újra átverne.

2015. dec. 16. 17:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 A kérdező kommentje:
Igen az a másik kérdés ezek után, hogy minek járt le , ja igen előzőnek 8 hónapig tartott
2015. dec. 16. 17:21
 6/8 anonim ***** válasza:
50%

Ha 8 hónapon keresztül utazgatott hozzád 150 km-t, és nem megdugni akart, akkor biztos lehetsz benne, hogy fontos voltál neki. Szóval ez nem rólad, hanem róla szól...

Valószínűleg valami olyan tényező állhat a háttérben, amit szégyell, nem tud/akar felvállalni előtted. De abban egészen biztos vagyok, hogy nem téged utasított el ezzel, hanem önmagával van valamilyen problémája. (Persze nem jó megoldást választott, ez tény... de itt azt érzem, hogy magadra veszed, hogy biztos veled van a gond. Nem, nem veled van a gond, hanem vele!)

2015. dec. 16. 17:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
Szerintem ez az ember egy nagyon okos és rafinált csaló. Hallottam már hasonló esetekről. Ha tovább folytatod ezt a kapcsolatot, akkor nagy összegű pénzt kér tőled kölcsön, amit soha nem fog megadni. Elképzelhetőnek tartom, hogy nem is tudod az igazi nevét. Abban se lennék biztos, hogy olyan messze lakik tőled, talán azért találta ki ezt a mesét, hogy ha majd elköveti a csalást és a rendőrséggel keresteted, akkor más városra terelődjön a figyelmük.. Én - amennyiben még egyszer találkozunk - valahogyan megnézném az iratait.
2015. dec. 17. 10:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
Aranyos vagy, kedves, törődtél vele, hét pont ez kellett neki. de igazából teljesen mindegy, hazudott és kész. Tanulópénz volt, amit most nehéz feldolgoznod, de lépj tovább! Egy fikarcnyi gondolatot sem érdemel. Te semmiféleképpen ne keresd! Ha fel is hív,pattintsd le! Ne add lejjebb a szintedet!
2015. dec. 17. 11:30
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!