Kapcsolatban vagyok, felbukkant az ex. El fog múlni az érzés?

14 éves, elsős gimis voltam, amikor először szerelmes lettem. Az egyik osztálytársammal jöttünk össze, és imádtuk egymást. Tudom, hogy most sokan megmosolyognak, hogy 14 évesen nem lehet igazán szerelmesnek lenni, de tényleg elképesztően szerettük egymást, pedig szex csak két évvel később, 16 évesen volt köztünk először. Előtte 14-15 évesen rengeteget beszélgettünk, sétáltunk, közös hobbinkat űztük, együtt elmélkedtünk a világról, könyvekről, stb. Komolyan mondom, hogy azóta sem folytattam soha senkivel ilyen mély beszélgetéseket. Tényleg úgy éreztem, mintha a másik felemet találtam volna meg, és amikor 16-17 évesen már szexuális életet is éltünk, az maga volt a mennyország.

3 évig voltunk együtt tökéletes harmóniában. 17 évesek voltunk, amikor a szülei úgy döntöttek, kiköltöznek az USA-ba. Persze a barátommal együtt. A barátom tiltakozott, főleg miattam, nem akart itthagyni, de itt nem maradhatott senkinél, a nagyszülei nem éltek már, a szülei mindenképpen ki akarták vinni magukkal.

Talán nem kell részleteznem, mennyire összetörtünk, hetekig zokogtunk, borzasztó volt.

Nem szakítottunk, interneten tartottuk a kapcsolatot, és persze megígérte, hogy amint 18 éves lesz (tehát 1 évvel később), hazajön hozzám.

Az élet persze nem úgy alakul, ahogy eltervezzük. Ő 18 lett, de addigra már egy éve nem találkoztunk, a netes beszélgetések ritkultak, bár én továbbra is rengeteget bőgtem. Eltávolodtunk egymásból, a kezdetben napi többórás beszélgetésekből heti néhány alkalom lett, akkor is 10-20 perc.

Az egy év végén már nem került szóba, hogy hazajönne, én se mertem rákérdezni, mert féltem a választól. 6 hónappal azután, hogy betöltötte a 18-at, megírta, hogy felvették egy kinti egyetemre. Tudtam, hogy itt vége. Kértem, hogy szakítsuk meg a kapcsolatot, ne is beszélgessünk többet, mert nekem így nagyon fáj.

Ez már 9 éve volt, most 27 évesek vagyunk. Nagyon nehezen tettem túl magam az egészen, hiába volt kamaszszerelem. Minden férfiban őt kerestem később is, mindenkit hozzá hasonlítgattam, és egyik kapcsolatom sem volt emiatt túl hosszú.

Két éve viszont összejöttem egy férfival, akivel jól megértjük egymást, összeillünk, szeretem is. Ő is engem, jó a kapcsolatunk. Úgy éreztem, vele végre sikerül elfelednem az első szerelmet. Bár olyan szerelmet egyáltalán nem éreztem, mint amit az első fiúnál, az teljesen más dimenzió volt. De éreztem, hogy arra már hiába vágyom, örültem, hogy egy rendes férfit találtam, akivel jól érzem magam és képes boldoggá tenni, ha nem is fülig szerelmessé.

És most jön a csavar, amit gondolom kitaláltatok. A régi barátom az egyetem elvégzése után hazajött, és itt dolgozik a közelemben, az én munkahelyem melletti irodaépületben. Amikor először megláttam, azt hittem, elájulok. Ő is csak bámult, köszöntünk egymásnak és mentünk tovább. Azóta többször láttam messziről, de direkt nem mentem a közelébe.

Rettenetesen felkavart, hogy újra itt van, csak rá tudok gondolni, és hihetetlen vonzódást érzek iránta, úgy érzem, nekem ő kell, hogy nekünk ezt folytatnunk kell. Ott a barátom, akivel nincsen semmi baj, de iránta soha nem éreztem így. Persze fogalmam sincs, hogy a régi barátomnak kellek-e még, egyáltalán gondolt-e rám az elmúlt 8 évben...

Én most úgy érzem, újra halálosan szerelmes vagyok belé, pedig felnőttként nem is ismerem, 9 év alatt rengeteget változhatott, és azt sem tudom, van-e kapcsolata. Tudom, hogy valószínűleg nem jöhetnék újra össze vele, és ha sikerülne is, nem lenne a régi.

Ezért nem is az a kérdés, hogy szerintetek van-e esélyem nála, mert én is tudom, hogy a válasz minden bizonnyal nem. Az a kérdésem, hogy szerintetek elhagyjam-e a mostani barátomat, aki jó hozzám, rendes, szeret, és én is szeretem őt, de nem szerelemmel, és az exem érkezése ennyire felkavart... Hetek óta úgy érzem, ő kell nekem, nem a mostani barátom... Van így értelme folytatni a kapcsolatot...?

(A mostani barátom nem tud erről, de látja rajtam, hogy valami baj van, sőt azóta nem is szexeltünk, mert nem tudok vele lefeküdni, miközben folyton a volt barátomról ábrándozom...)

Köszönöm, aki végigolvasta, és bocsi, hogy ilyen hosszú lett.

27/N