Rossz ember vagyok, amiért azt szeretném, hogy kevesebbet dolgozzon? Annak érzem magam.

A párom jelenleg kb 3 munkahelyet tart fenn, mert "jól jön", de tulajdonképpen ha csak az egyiket (a teljes állást) tartaná meg, akkor is bőven jobban élnénk, mint az átlag (főleg, hogy én is keresek valamennyit, nem sok, de van munkám és azért hozzáad az is a bevételhez), tulajdonképpen semmi anyagi gondunk nem lenne akkor sem, félretenni is tudnánk mellette.

Szeretném, ha többet lenne otthon. Hetente többször 12 órákat kell dolgoznia, és gyakran hétvégén is, hogy mindhárom helyen tudjon teljesíteni rendesen. Fáradt lesz, feszült, ingerült, és én is alig látom.

De nem akarom ezt neki mondani, nem akarom bátorítani, hogy legalább az egyik helyről mondjon le, mert mindig amikor felmerül ez a dolog, akkor az esküvőről beszél, a nászútról, a közös házról, hogy mindezt ezért csinálja. Nem akarom neki mondani, hogy nem éri meg szerintem, amit csinál, mert látom rajta a lelkesedést, örül neki, hogy hasznosnak érzi magát és hogy egy határozott cél érdekében csinálja mindezt. Rossz ember vagyok ezért? Nem az, örülnék én is egy olyan esküvőnek, amiről ő beszél, meg a nászút meg a ház meg a minden, de nem mindenáron. Ezeknél jelenleg fontosabb nekem, hogy többet legyen otthon, velem. Nem sürgős egyáltalán sem az esküvő, sem a ház. Azzal az ütemmel is teljesen jó lenne, ahogy kettőnk egy-egy munkahelyéről összejönne rá.

És ha belegondolok, mi lesz itt, amikor gyerek is lesz? A legtöbb férfi olyankor amúgy is teljesen megkattan, hogy most akkor családfenntartás turbo üzemmódban, és az átlagnál többet túlórázik. Ha most ezt csinálja, akkor vajon ismerni fogja a saját gyerekeit, vagy "felelősség" címén akkor is ez lesz, hogy alig téved haza?

Rossz ember vagyok ezekért a gondolatokért/érzésekért? Az vigasztal csak, hogy nem akarja ezt a végtelenségig folytatni, de az a "nem végtelenségig" az nem tudom, mit jelent. Félek tőle, hogy túlhajtja magát, és az, ami most éltető és erőt adó célként lebeg a szemei előtt, az összes kínjának okává válik, és már nem várja olyan örömmel.

Ti mit mondtok? Nektek mi a véleményetek? Valaki hasonló helyzetben?

Előre is köszönöm!