Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Erre a kijelentésre mit reagáljak? Jogosan vagyok kiakadva?

Figyelt kérdés
Majdnem 10 évig szedtem fogamzásgátlót, volt mellékhatás, de elviseltem a cél érdekében. Ráadásul én fizettem egyedül. Nemrég kiderült, hogy nem szedhetem tovább. Mondtam a páromnak, hogy ez a helyzet, és mostantól neki kell gondoskodni arról, hogy ne legyen gyerek ameddig nem akarunk. Teljesen felháborodott, kijelentette hogy ő nem húz gumit, mert kényelmetlen és utálja. És hogy majd vigyáz... Mondtam neki, hogy ez így nem biztonságos, és ha mégsem tud elég jól vigyázni, akkor én leszek az, aki megint kellemetlen helyzetbe kerül, mert még pár évig semmiképp nem akarunk gyereket (legalábbis erről volt szó még mielőtt abba kellett volna hagynom a gyógyszert). Erre csak annyit mondott, hogy majd legfeljebb mégis megszülöm, mert ő abba nem egyezne bele hogy elvetessem a gyerekét. Kicsit kiakadtam. Ennek komolyan ez a menete?

2016. febr. 2. 16:23
1 2 3
 1/28 anonim ***** válasza:
100%
Jó nagy paraszt a kedves párod. Egyébként a gyógyszeren és gumin kívül más lehetőségek is akadnak...
2016. febr. 2. 16:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/28 anonim ***** válasza:
100%
Mégis mit akarsz ettől a fazstól, de most komolyan?
2016. febr. 2. 16:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/28 anonim ***** válasza:
64%
#1 ha a spirálra gondolsz, az is van olyan kènyelmetlen mint a gumi, persze ez csak feltételezés, nem vagyok nő, de biztos nem örülnék ha egy rugót dugnának a seggembe. :)
2016. febr. 2. 16:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/28 anonim ***** válasza:
100%
Lépj le.
2016. febr. 2. 16:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/28 anonim ***** válasza:
100%
Nem ennek nem ez a menete, nekem semmi mellékhatása nem volt a gyógyszernek, de a férjem (akkor még csak barátom) mondta, hogy ne szedjek gyógyszert, mert fél, hogy valami bajom lesz tőle..szerintem ez a pasas egy bunkó..bocsi..
2016. febr. 2. 16:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/28 anonim ***** válasza:
100%

A spirállal nincs gond, csak két hetente jön meg két hétre, és alkalmanként három liter vért vesztesz, meg olyan görcseid vannak, hogy besza.rsz, de amúgy tényleg nincs gond vele, már ezeket leszámítva.


Kérdező: a kedves párod azt elfelejtette hozzátenni, hogy megszülöd, ő meg meggondolta magát, akkor ő legfeljebb lekoccol, mint felelősségteljes férfi.


A helyedben azt hiszem, elgondolkodnék azon, hogy vele akarok-e maradni.

Ennyire tojik az egészségedre.

Mi az, hogy kényelmetlen a gumi?? Az sokkal kényelmesebb, ha 18 évig fizeti a gyerektartást??? TANULJA MEG HASZNÁLNI!!

Tiszta középkor, hogy sok pasi még mindig reflexből kijelenti, hogy őőőő aztán neeem fog gumit húzni, mert kényelmetlen.

Inkább vigyáz.

Meg mi az, hogy felháborodik?! Min és milyen alapon?! Eddig te kockáztattál, egy vagyont költöttél, hogy neki kényelmes legyen, most illene valamit viszonozni.


Nem tudom, mióta vagytok együtt, de úgy tippelem húszas évek közepén járhatsz. És eddig szóba se került a gyerekvállalás. Most komolyan, mit akartok ti egymástól??

Ha meg becsúszik, akkor nem ő marad ott egyedül egy gyerekkel, hanem te.


Ez a pasi önző, felelőtlen, és rettentő korlátolt, veled kapcsolatban semmilyen empátiát vagy törődést nem mutat, nem hogy szeretetet.

Ennél jobbat nem találtál???


Nagyjából akkor csuktam volna rá az ajtót végleg, mikor háborogni kezd.


Van más megoldás is, persze, de nem olyan kockázatmentes, mint a gumi, számodra ez a megoldás még mindig kényelmesebb, mint a spirál, a hüvelykúpok (amik legendásan megbízhatatlanok), meg a megszakításos védekezés. Amiről ugye már a tinik is tudják, hogy sokat nem ér, becsúszhat a baba bármikor.


Azt minimum javasold, hogy mától akkor maradjon a farkas póz: csak ül a luk mellett és vonyít. Mert vagy gumit húz, vagy nem lesz szex!

Ha erre is hisztizni kezd, postázd vissza az anyjának, hátha másodszorra sikerül belőle férfit nevelni.

2016. febr. 2. 16:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/28 anonim ***** válasza:
13%

Kedves 3-as!

Nyilvánvalóan fogalmad sincs a védekezési módszerekről, illetve azok alkalmazásáról, de szerintem a biológia órákat is ellógtad. A spirál egyébként egy lehetőség a sok közül, amit általában márt szült nőknél javasolnak, illetve nem a "seggbe" dugják fel...

#1

2016. febr. 2. 16:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/28 anonim ***** válasza:
100%

#7 Pontosan tudom hogy nem a seggbe dugják fel, de mivel nekem nincs méhem, így nem tudom elképzelni hogy az milyen lehet, csak egy segges pl. tudok jönni. Mert az van nekem is. De ahogy elnézem neked van 2 is. :)


Egyébként tisztában vagyok vele hogy van más módszer is, de nem véletlenül terjedt el a legjobban ez a kettő.

2016. febr. 2. 16:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/28 A kérdező kommentje:

Hormontartalmú szert nem használhatok, mert kiderült, hogy fokozottan hajlamos vagyok trombózisra.

Spirál nem jöhet szóba, még nem szültem. A Jaydess (amit nem szült nők is használhatnak) pedig hormontartalmú.

A helyileg alkalmazható szerek nem megbízhatóak.

Egyedül a gumi lenne az, ami biztonságos, egyszerű használni, kockázatmentes...

Az meg a másik dolog, hogy ha 10 évig én tettem valamit a biztonságos szexért, akkor most ő is kiveheti a részét. Mert eddig csak a jó része jutott neki.

Nálam elég sok mellékhatása volt a tablettáknak. Hőhullámok, híztam, ödémásodtam, bőrproblémák, és volt amelyiktől teljesen elvesztettem az érdeklődést a szex iránt. És legalább 7-8 féle gyógyszert kipróbáltam az évek alatt, egyfázisút, többfázisút, legalacsonyabb hormontartalmút, magasabb hormontartalmút, ösztrogént nagyobb mértékben tartalmazót, inkább gesztagént tartalmazót, drospirenon tartalmút... mindegyiknél volt vmi mellékhatás, de úgy voltam vele, hogy ennyi belefér, majd kipróbálunk egy újabbat. Aztán kiderült, hogy nem szedhetek egyáltalán. Úgy gondolom, hogy én eddig mindent megtettem az ügy érdekében, éppen ezért zavar, hogy így áll hozzá a témához. Pedig szerintem nem kértem nagy dolgot.

2016. febr. 2. 16:53
 10/28 anonim ***** válasza:
7%
Mi evek ota megszakitassal vedekezunk es meg egyszer sem lettem terhes pedig mar kb 12 eve ezt a modszert alkalmazzuk:-)
2016. febr. 2. 16:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!