Volt/van valakinek elköteleződési fóbiája? Ha igen, hogy gyógyultatok ki belőle? Mit tettetek, hogy javítsatok a helyzeten?

Jelen, ráadásul lány vagyok... Mindenkit szégyellek, itthon soha nem mertem senkit bemutatni. Ha valaki nagyon akart komolyat, akkor azzal rövid úton megszakítottam a kapcsolatot. Ha randira hívnak, megszólal a vészcsengő. Ahol randi volt, ott csókoknál több sosem történt és néhányadik randin szakítottam. És végig görcsben állt a gyomrom mindig. Csak tisztességtelen utakon jöttek eddig össze hosszabb távon a dolgok, váratlan pillanatban lesmárolás, kb. rögtön a szexre térés. Valamiért nem szeretem, ha túl komolyan vesznek és komolyra terveznek velem. Ha valaki kulturáltan közeledik, megijedek, úgy kalapál a szívem, hogy már fáj, annyira félek. Ha valaki rögtön meg akar dugni, nem ijedek meg, biztonságban érzem magam.

Belülről nagyon félek egy rendes kapcsolattól. Nagyon gondolkodtam már, hogy elmegyek pszichológushoz, mert úgy látom, ez nem normális viselkedés, és fogalmam sincs miből fakad. Főleg azzal megspékelve, hogy még apakomplexusom is van, így 20 évvel idősebbekkel szoktam összejönni. A fiatalokat nem tudom megkívánni 22 évesen...

Én is ilyen vagyok. Ragaszkodtam a logikus dolgokhoz! Először is felvállaltam, hogy van ez a "fóbiám. Elmondtam neki, hogy így szoktam cselekedni. Kitartóbb lett, egy évig várt rám.

Amit írsz, nem olyan tragikus, de ha nem mondod el a másiknak, akkor belefárad.

Találkozzatok olyan helyen, ahol nem érzed, hogy lemondasz a szabadságodról, ahol jó neked, mond el neki, hogy nem fogtok sűrűn találkozni. Arra gondolj, hogy egy kapcsolatnak akkor van értelme, ha a másik komolyan vesz, nem csak szexpartnert keres, hisz az bárki lehet.

Én elraktároztam a pozitív, vicces élményeket, amiket tőle kaptam, ahányszor menekülőre fogtam volna, ezekbe az emlékekbe kapaszkodtam, újra át akartam élni, mert ezekért érdemes küzdeni.N