Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Szerinte hiszti, szerintem...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerinte hiszti, szerintem probléma. Vélemény?

Figyelt kérdés

Majdnem két éve vagyunk együtt, több mint egy éve együtt lakunk és nem rég megkérte a kezem. Úgy érezzük, egymásnak teremtettek minket. Nagyon jó vele minden, a munkahelye miatt szoktunk vitázni néha, mert sokat van távol. Viszont 2 dolog van, amin nem tudok túllépni, és mikor ez szóba jön, akkor mindig engem hibáztat és azzal vádol, hogy hisztizek. Az egyik az, hogy nem áll ki magáért, és kb értem sem nagyon, a másik pedig az, hogy még mindig nem tekint "egyenlő" társának. Értem ez alatt pl azt, hogy most volt a szülinapja, tortát sütöttem, főztünk, család, ajándék, amit már régen akart, stb. Szóval mindent megteszek érte, és hozzá meg akkor jönnek a barátok köszönteni, (pizza, kis buli), mikor én dolgozom. Aztán közli, hogy mégsem jön el értem a munkahelyemre, mert ittak, pedig reggel megígérte.

Pici problémának tűnik, de ez megy lassan két éve, hogy nem én vagyok neki az első, MINDENKINEK MINDENRE igent mond, míg nekem "könyörögnöm" kell azért, amit megígért.

Ezt nem bírom, ilyenkor sírok... Tudom, hogy könnyen kiborulok, viszont ok nélkül nem hisztizek.

Szerintetek ezt hogyan lehet kezelni? Van erre megoldás?

Köszi előre is!

Én 23/N, ő 26/F



Hülyék, kíméljetek!


2016. márc. 17. 07:21
 1/8 anonim ***** válasza:
66%
Én elküldeném a pi*csába nem bőgnék. Mondjuk én semmilyen szinten nem tolerálom ha semmibe vagyok véve :) az meg hogy érted sem áll ki... Ezeket nyugodtan le kénr ülni és meg kéne beszélni de ha ő hisztinek fogja fel és még csak komolyan sem veszi hogy téged ez bánt nem értem miért vagytok még együtt...
2016. márc. 17. 07:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:

Az, hogy nem áll ki magáért az az o problémája, nem a tied. Ha nem áll ki érted az már nagyobb baj, de megmondom őszintén, voltak olyan dolgok nekem is az exeimnel, amiknel max. csendes megfigyelő maradtam, mert nem értettem egyet azzal amit gondoltak. En mar szívtam meg ugy, hogy vitára került a sor, meg védtem a lányt, s addig lett csürve-csavarva a dolog, hogy miert avatkoztam bele, s az en hibám, hogy rosszban vannak, most a testvérével.

A másik, nem szep dolog, ha az ember nem tartja be az ígéreteit, ez tény, de ha mar kétszer előfordult, hogy nem jött be amit megígért minek kéred meg egyáltalán. Igyon legyen neki egy kis élete.

Amiket leírtál, sajnos vagy szerencsére teljesen hasonlo dolgokon mentem keresztul anno, s pont ugyanígy, reagált az akkori párom, s ugyan ez lehetett a véleménye rólam. Csak az éremnek mindig két oldala van, titeket sem kell félteni ha manipulálasrol van szó. Annyit tudok tanácsolni fogad el ot ilyennek ennyi. Azert szeretted meg, mert kedves aranyos volt veled, s próbál igy viselkedni mindenkivel.

30f

2016. márc. 17. 08:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
ulj le vele megbeszelni, ha ertelmes es szeret akkor megerti
2016. márc. 17. 09:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
Eddig nem tűnt fel? Vagy megszokod vagy megszöksz. Nekem nem kéne ilyen pár, az biztos. Ha eddig nem szóltál neki, akkor megszokta, hogy nem is gond.
2016. márc. 17. 10:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
100%
Ez igenis probléma. De mi a pcsának vársz ezzel két évet? Ha ezt már két éve hagyod neki akkor te vagy a hibás. Ő csak kihasználja a helyzetet hogy te úgysem hagyod el, ha nem vagy neki fontos akkor sem.
2016. márc. 17. 10:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
100%

Olyan társat választottál, aki nem felel meg az igényeidnek, és ezért haragszol rá, mert nem olyan, amilyennek te szeretnéd.

Ő ilyen. Neked meg jogod van eldönteni, hogy tudsz-e ezzel együttélni, vagy sem. Megváltoztatni nem tudod.

2016. márc. 17. 10:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat!

Azért vagyok vele, mert szeretem, ezen kívül, hogy néha "elfelejti" betartani, amit ígért és hogy akkor ünnepelgetnek, mikor dolgozom (kb 2-3-szor volt ilyen), semmivel nincs gond.

Nem én kértem amúgy, hogy jöjjön el, ő ajánlotta fel.

Lehet vele beszélni, teljesen értelmes csak tegnap is inkább hátat fordított, minthogy megbeszélnénk, mondván KÉSŐ van...

Ma, így egy nappal később magamra haragszom jobban...Lehet hiszti nélkül is persze, az első még úgy volt...

:/

2016. márc. 17. 15:05
 8/8 A kérdező kommentje:
Egyébként tényleg minden jó vele! Minden! Ezért vagyok tanácstalan, hogy hogyan kezeljem...Mert nem elhagyni akarom.
2016. márc. 17. 15:10

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!