Hogy felejtsem el az exem?

Mindig ez van, ha nem zárjuk le a dolgainkat, csak besöpörjük a szőnyeg alá. Amikor a szőnyeg sarka fellebben, akkor meglepődünk, mi minden van alatta?!

Elismerem, hogy komoly lelki munka lezárni a múltat. Ha megteszed, akkor nem kell félned az ilyen esetektől. Ami volt, elmúlt. Ami elmúlt, azt el kell gyászolni. Akkor ha újra találkoztok, vagy beszéltek, az már nem a régi kapcsolat folytatása lesz, hanem egy teljesen új, mai találkozás vagy beszélgetés. Amíg viszont ez nincs, ott vannak azok a láthatatlan kicsi szálak, amik összekötnek titeket. Úgy is hívják ezt, hogy "kötődés". Már nem szereted, mégis hozzá vagy kötve. Emlékekkel, lezáratlan "lehetett volná-kkal", érzésekkel.

Nekem is voltak gondjaim a gyásszal. Nem tudtam igazán mi az. Lehet, ma is csak hiszem, hogy tudom. Abban biztos vagyok, hogy aki felejteni akar, eltereli a gondolatait a szakítás után, iszik, bulizni megy, beleveti magát valami újba rögtön, az nem gyászol. Felejteni pedig illúzió. Valójában sosem felejtünk el semmit, csak van amire nem akarunk emlékezni. Ezeket az emlékeket elnyomjuk magunkban. Miért? Mert a gyász fáj. És mi nem szeretjük, ha valami fáj. Rohanunk fájdalomcsillapítóért, bevesszük. Pedig a fájdalom éppen úgy része az emberi létnek, mint az öröm. Ez van.