Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek is a haverjai fontosabbak? Szeret engem egyáltalán?

Figyelt kérdés
Szóval én egy 18 éves lány vagyok a barátom 19 éves és 8hónapja vagyunk együtt. Volt hogy veszekedtünk de eddig sose komoly dolgokról és mindig kibékültünk. De így idővel azt veszem észre hogy szinte mindig én megyek után. De nem ez a legnagyobb gond, hanem hogy eléggé összekaptunk egy buliba a haverjai miatt. Mikor velük van teljesen máshogy viselkedik és nem is viselkedik úgy velem mint a barátnőjével (pl. kiszáltunk a kocsiból ő megindult a haverjaival előre én meg nagy nehéz táskával utánuk). Most meg feljött a haverjaival abba a városba ahol én lakok és mondtam neki hogy kimegyek hozzá pár percre erre elkezdi hogy nem viszi a mobilját meg nem tudja mikor jönnek még meg hogy másnap úgy is találkozunk. Én tudom hogy nem lóghatok mindig rajta de egy perbe belehalt volna hogy lásson?... Na és ebből megint veszekedés lett... majd olyanra lyukadt ki hogy (mert mondtam hogy tudom hogy utálnak a haverjai mert mikor összejöttünk az egyik haverja ki volt borulva mert úgymond "kiszakítom" a bandából)a haverjai is azért nem szeretnek mert tudják hogy milyen vagyok ha velük van... ez úgy hangzott mintha egyet értene velük... én megértem hogy nehéz neki mert azelőtt csak bulizott és nőzött én meg nem vagyok nagy társaságkedvelő se az a bulizós fajta tudom hogy bennem van a hiba mert nem jövök ki valahogy az emberekkel... de néha úgy érzem ez hiányzik neki hogy bulizzon én meg zavarok... tudom hogy én visszafogom és ha velem marad rosszat csinálok neki de nem bírom elengedni mert nagyon szeretem...kérlek segítsetek fontos lenne

2016. júl. 1. 01:13
 1/3 anonim ***** válasza:

Ülj le vele és beszéljétek meg! Mond el neki h mi bánt és kössetek komromiszumot. Menjen a haverjaival,ak ne is keresd amikor velük van.

Még annyit írhatnál milyen gyakran találkoztok és mennyit vagytok eggyütt?

Meg kell adni a teret a másiknak,amig ő mással van elfoglalva,addig foglald le magad teis valamivel.

N24

2016. júl. 1. 01:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:

Rendes nő lehetsz. :)


23/F

2016. júl. 1. 02:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
Hát ez gáz. Éretlen még a barátod. Gáz, hogy cikinek tart és gáz, hogy nem áll ki èrted, hogy osztja a haverjai bugyuta véleményét. Egyetértek az első hozzászólóval, de talán keress érettebb pasit, akinek tényleg fontos vagy, nemcsak egy kötelező darab... :-(
2016. júl. 4. 22:16
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!