Tudom ilyenkor senki nem szokott kérdést feltenni, de. Gáz van?

Annyira fáj, hogy nem tudok aludni, és... Olyan magányos vagyok....

Itt fekszem az állítólagos "barátom" mellett, aki nem képes átölelni, sőt kifejezetten elfordul mellőlem az ágyban, mert idegesítem. Annyit "enged", hogy megfoghatom a kezét, vagy picit a derekát, de ezt is csak néha engedi..

Rosszul érint, mert ha átölelne, nem érezném azt hogy egyedül vagyok és könnyebben el is aludnék. Most olyan, mintha totál egyedül lennék. Hiába minden, hiába kértem, hogy változtasson, mert nekem így nem jó, hiába beszéltünk róla... Ő ad egy "jóéjt puszit" és átfordul a másik oldalára, és úgy fekszünk egymás mellett, mint két idegen, nem úgy, mint egy szerelmespár. Sokszor volt olyan, hogy én az ágy egyik felébe, ő pedig a másik felébe aludt, 1 méterre egymástól, mindenféle érintkezés nèlkül.. Neki ez teljesen normális..

Akkor se toleránsabb velem, ha rosszat álmodok az éjszaka közepén, felébredek, és átkarolom.. Ő pedig vagy nagy nehezen elviseli, vagy ellök, mert "melege van, nehéz vagy" stb hülye kifogások.

Értem én, hogy nem szeret összebújva aludni.. De én meg nagyon is, és találhatnánk vmi közös megoldást, de semmi.. Sokszor sírtam is már éjszaka közepén emiatt, mert nem bújik oda hozzám sose... Mostmár hozzászoktam és sírni sem tudok, már nem megy, annyit bőgtem már.. Sokszor olyan érzésem van, hogy ugyan van párom, de totál egyedül vagyok és magányos..

Igazából nem tudom miért csodálkozom, egész kèt èvünk alatt ilyen volt.. Csak mostmár egyre jobban fáj, egyre nehezebben viselem ezt el, a többi probléma mellett szépen lassan kezdenek elmúlni az érzéseim is.

Kérlek adjatok tanácsot... Szakítanom kellene vele? Vagy ez csak hiszti? Tudom, zavaros a megfogalmazás, és lehet hülyének fogtok nézni h emiatt szakitanèk, de már annyira elegem van.. Szomorú vagyok és magányos..

22/L