Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan lehetne a páromat rávenni, hogy többet foglalkozzon velem?

Figyelt kérdés

Elsőnek is: Tudom, hogy az első tanács az lesz, hogy beszéljem meg vele, de képtelen vagyok így nyíltan beszélni az érzelmeimről, mert mindig elsírom magam. Nem tehetek róla, de olyan típus vagyok, aki mindenen sír, így meg elég komolytalannak hatna a beszélgetés.


A történet röviden annyi, hogy én végeztem az egyetemmel, fél év múlva megyek mesterképzése, a barátom pedig már mesterképzésre jár, ott végzős, mellette elkezdett egy OKJ-t és talált is egy munkahelyet, ahol heti 3 napot dolgozik 6 órában. Tudom, hogy fárasztó ez így együtt, de szoktam neki segíteni (pl. beadandókat megcsinálni, angol házit kiszótárazom előre stb), hogy ezzel is előrébb legyen.


A probléma az, hogy 1 óra buszozásra lakunk az egyetemtől. Én náluk lakom és onnan megyünk be minden reggel. Nekem igazából nincs ott most dolgom, mert én csak a ZV-re tanulok + kerestem diákmunkát, hogy elfoglaljam magam, de így is fárasztó a napi 3 óra utazás, főleg, hogy akár itthon is maradhatnék egész nap, de akkor sosem találkoznánk, ezért vállaltam ezt be.


Viszont az a baj, hogy abból áll a nap, hogy suliban van, hazabuszozunk, bekapcsolja a tv-t, befekszik a helyére vagy macskázik és alszik. És nekem hiányzik, hogy összebújjunk vagy hogy néha megpusziljon. A szexet én már nem is merem kezdeményezni, mert az úgyis csak akkor van, ha ő akar (heti 1-2X). Oké én megértem, hogy fáradt, de van heti 2 nap, amikor már kora délután hazaérünk, mert rövid nap, akkor sem történik semmi és ezért már úgy érzem felesleges nekem odautazgatnom, elkölteni erre az összes pénzem, miközben ott csak egyedül érzem magam. Próbáltam, hogy apró kis ajándékokat raktam a táskájába, h munka közbe megtalálja és örüljön neki, hogy szinte minden nap gondoskodom a kajáról stb. de így sem történik változás.


A beszélgetéssel igazából az a baj, hogy ha mondom neki, az puszilgassál már többet, az csak követelőzés, de én azt szeretném, ha ő is szeretné ezt. De mégis mit tudnék még tenni?


2016. okt. 7. 21:50
 1/5 A kérdező kommentje:
Jah és azt elfelejtettem, hogy én vagyok a lány (24), ő meg a fiú (25)
2016. okt. 7. 21:50
 2/5 anonim ***** válasza:

Pedig a kommunikáció a legjobb megoldás, és ne rejtőzz kifogások mögé, hogy te ilyen, meg olyan vagy, azért meg te vagy a felelős, nem kötelező ennyire érzékenynek lenni, lehet megtanulni kontrollálni az érzelmeidet!


Ha nincs őszinte és nyílt kommunikáció bármiről, akkor kapcsolat sincs!!!


Kérni pedig szépen szokás!

2016. okt. 7. 22:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:

Valoszinuleg mas a szeretetnyelve, mint a tied. Nekem is kellett ido, mig rajottem hogy a baratomnak mi az, amibol a legjobban erzi, hogy szeretem.

Ha o ilyen, es bar errol nem irtal semmit, akkor nem fogod tudni megvaltoztatni. Persze csiszolodni lehet, de ha erolteted, csak rosszabb lesz.

2016. okt. 8. 00:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 Fish1 ***** válasza:

Ezt csak beszélgetéssel lehet megoldani. Ez egy normális kapcsolat egyik alapja.

Ne úgy mondd neki, hogy "puszilgassál már többet", mert ez valóban számonkérőnek hangzik. Ülj le vele és mondd el neki, hogy úgy érzed, eltávolodtatok egymástól és rosszul esik neked, hogy nincs semmi összebújás, és az is, hogy szex sincs, amikor te kezdeményezed. Mindent mondj el neki, de ne a "te, miattad, stb." stílusban, hanem a saját érzéseidről beszélj és kérdezd meg, szerinte mit tudtok tenni a dolog érdekében, hogy jobb legyen. Szerintem.

2016. okt. 8. 03:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
Ne haragudj de nincs kedvem végig olvasni. Csak odáig jutottam hogy nem akarod megbeszélni. Ez baromság. Az egyetlen értelmes ötlet az, hogy elmondod neki. Aztán vagy úgy lesz vagy nem. Rávenni, kényszeríteni senkit nem lehet és értelme sincs. Ez magától kéne hogy jöjjön.
2016. okt. 8. 08:22
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!