Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » A párom állandó segíthetnékje...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A párom állandó segíthetnékje miatt lecsúsztunk az évfordulós közös ajándékunkról, minek kell neki állandóan ugrálnia?

Figyelt kérdés

Szoktunk közösen sportolni. Egyik délután is ott dekkoltunk a sport központban. Rá voltam készülve, hogy óra után elmegyünk megvenni egy már régóta áhított társast. Erre valami csaj leesett és meghúzta a lábát, párom meg felajánlotta, hogy elvihetjük a balesetire. Tekintélyes kitérőt tettünk. Láttam, hogy nem fogunk elérni a boltba zárásig csak ha kicsit oda lép a gázra. Egy kicsit együtt éreztem a csajjal, meg cuki volt amit a párom csinált, persze, de a bolt meg egyre távolabb került tőlünk. Később, néhány nap múlva sikerült eljútni a boltba, de már nem volt ott a játék.


Már nem is fognak gyártani belőle azt mondta az eladó. Én meg elég ideges lettem. Ráadásul múlt héten még volt belőle. Nekem ez fontos lett volna, és elmondása szerint Őneki is. Késő bánat, meg csúnya dolog is, hogy ilyenek gondolok érzek, de hát na... Úgy gondolom, hogy akkor este, még igazán elmehettünk volna a bolthoz, hátha nyitva találjuk még alapon. Ráadásul ezt mondtam is neki.


2016. nov. 24. 15:30
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
100%
rendelni netről nem lehet mèg? Ebay, Amazon stb stb?? tuti beszerezhető mèg..
2016. nov. 24. 15:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
100%
Az én szememben értékes egy olyan társ, aki képes másoknak segíteni, még ha emiatt hátrányba is kerülnek.
2016. nov. 24. 15:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 A kérdező kommentje:
Magyar gyártmány, és csak használtan, hiányosan lehet venni. Selejtes meg nem kell, annál azért többet ér a kapcsolatunk, hogy selejtes dologgal ünnepeljük meg.
2016. nov. 24. 15:54
 4/13 anonim ***** válasza:
85%
Nem tudom, de valahogy en jobban szoktam orulni az olyan ferfiaknak, akik segitenek masoknak a tarsasjatek vasarlas helyett... hiszti helyett inkabb orulj, hogy segitokesz parod van. Internet meg van a vilagon, kizartnak tartom, hogy ne lehessen rendelni.
2016. nov. 24. 16:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
100%
Esetleg ird ki ide is, vagy megfelelo topikban kulon kerdesben, hatha valaki tud megoldast.
2016. nov. 24. 16:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
100%

,,Selejtes meg nem kell, annál azért többet ér a kapcsolatunk, hogy selejtes dologgal ünnepeljük meg."


Én már ezen mondatod után sem vennélek komolyan, de egyébként is alap, hogy ha sérült emberen segít valaki, az sokkal fontosabb. Ha annyira fontos volt az a játék, akkor ki tudtál volna szállni és elmenni busszal, szólni valaki ismerősnek, hogy ugorjon már el veled, mert ez és ez történt, vagy hívsz taxit, nem 1784-ben vagyunk, hogy csakis kizárólag a pároddal, az ő szekerével tudj közlekedni... Ízületi vagy izomsérülésnél pedig nem mindig jó ötlet erőltetni a sérült lábat, teljesen jól tette a párod, hogy bevitte. Nekem biztos, hogy nem kellenél ilyen mentalitással.

2016. nov. 24. 16:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
100%
Jesszus, hány éves vagy??? Én egy kb. 11 éves kislányt látok, aki nem kapta meg a játékát.
2016. nov. 24. 16:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
100%
Hát ne haragudj kérdező de én is gyerekesnek tartalak. Büszke lehetnél a párodra de nem helyette nyavajogsz hogy nem kaptál meg egy játékot. Úr isten durva vagy.
2016. nov. 24. 16:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:
És amúgy ha mondjuk téged ér baleset az edzésen, neked nem lenne kicsit fura, ha az edzőtársad otthagy és elhúz társasjátékot venni?
2016. nov. 24. 17:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
Furcsa ember lehetsz. Hihetetlen mennyien vannak akik nem a megfelelő emberrel vannak együtt. Mintha direkt úgy lenne hogy egy normális egy normalatlan...Hál isten nekem szerencsém van.
2016. nov. 24. 17:11
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!